Magyarországon ammónium-nitráttal és készítményeivel több mint ötven üzem foglalkozik. Alapanyaga lehet különböző műtrágyának, laboratóriumi oxidálószernek, ipari robbanószernek vagy pirotechnikai eszköznek – írta a Magyar Nemzet megkeresésére az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az ammónium-nitrát által előidézett bejrúti robbanással kapcsolatban. Tájékoztatásuk szerint az ammónium-nitrát és az abból készült termékek különböző állapotban (folyékony, gél és granulátum) és koncentrációban fordulnak elő, ezek tárolására és szállítására speciális, hazánkban is érvényes nemzetközi szabályok vonatkoznak. A halmazállapottól és töménységtől függően fontos szempont például, hogy zárt tartályban, száraz helyen, gyúlékony anyagoktól és gyújtóforrástól, valamint hőtől távol kell tartani, éghető anyagokkal nem tartható együtt. Más esetben előírás, hogy vízzel nem érintkezhet, ömlesztett tárolása tilos, és el kell különíteni lúgos anyagoktól, üzemanyagoktól és más vegyszerektől. A katasztrófavédelmi hatóság a veszélyes üzemek szabályos és biztonságos működését évente rendszeresen, de szükség esetén soron kívül is ellenőrzi. A jogszabályok lehetővé teszik, hogy kockázatos működés esetén bírságoljanak vagy akár felfüggesszék az üzemelést.
Ammónium-nitrát: erre figyelmeztet a magyar katasztrófavédelem
Fontos szempont, hogy zárt tartályban, száraz helyen, gyúlékony anyagoktól és gyújtóforrástól, valamint hőtől távol kell tartani.

A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ez a lépés döntően befolyásolhatja az új pápa megválasztását
A szerdán kezdődő konklávé választja meg az új pápát Rómában a világ több mint egymilliárd katolikusa számára.

Washington blokkolta a Harvard egyetem új szövetségi támogatásait
Lépett a Trump-kormányzat.

Több halottja és sérültje van a hajóbalesetnek
Legalább hárman meghaltak és kilencen eltűntek, amikor a nagy hullámok felborítottak egy kis hajót hétfőn.

Egy elítélt ISIS-szimpatizáns 144 000 eurót követel Németországtól a távozásáért
Csak akkor hagyja el az országot, ha megkapja a szerinte neki járó összeget egy szíriai migráns, akit 2018-ban több mint öt év börtönbüntetésre ítéltek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nem fog hinni a szemének – Mutatjuk, milyen esszéket írt volna a ChatGPT a magyarérettségin!

Fegyverrel menekül a magyar gyilkos, aki kivégezte volt barátnőjét Ausztriában

"8 órán át voltam halott, amit láttam azt az ellenségemnek sem kívánnám"

Az ukránok ledobták a láncot az Európai Unió tervét hallva – Magyarországot sejtik a háttérben

Vámpírnaplók kvíz! Csak az igazi rajongók érik el a 10/10 pontot!

Újabb ügyben érkezett hatósági megkeresés Magyar Péter mentelmi ügyének felfüggesztése érdekében + videó

Hiába Szoboszlai hibája, nem ő lett a bűnbak az angolok szemében

Orbán Viktor bízik benne, hogy az MLSZ kikényszeríti az NB I-es kluboktól az öt magyar játékos szerepeltetését

Nagy Ervin aranyköpései nagyon sokba fognak kerülni Magyar Péternek

Megöltek egy nőt Budapesten

Slot nem fogta vissza magát a hibázó Szoboszlaival kapcsolatban

Kipukkadt a Hadházy pride-párti tüntetés lufi
Címoldalról ajánljuk