LMBTQ-díjat kapott Karácsony Gergely Stockholmban
Karácsony Gergely Stockholmban vett át LMBTQ-elismerést, miközben a főváros vezetése továbbra is törvénytelenül működik helyettes nélkül.
Karácsony Gergely Stockholmban vett át LMBTQ-elismerést, miközben a főváros vezetése továbbra is törvénytelenül működik helyettes nélkül.

Karácsony Gergely a Tisza segítségével odázta el jó néhány húsbavágó ügy tisztázását.

Összefogott a baloldal a budapestiek ellen.

Karácsony Gergely főpolgármester a rá nézve kötelező feladatokat sem képes ellátni.

Az aluljárók lezárásából nem lett semmi, az ott tapasztalható állapotok ugyanakkor folyamatosan romlanak.

A Fővárosi Közgyűlés döntése ellenére Karácsony Gergely nem intézkedik a dél-budai fonódó villamos utolsó négy megállójának felújításáról – a kormánypárti politikusok szerint ezzel több tízezer külvárosi lakost hagy cserben.

Főpolgármester uram idejét alighanem elvitte a szüntelen biciklisávfestés, méhlegelő-tervezés és szivárványzászló-lengetés.

A közlekedési viszonyok lehetetlenné válása közepette is mindenben a kormány, illetve az úgymond propaganda ártó kezét véli felfedezni.

A kormány a budapestiek oldalán áll – közölte Latorcai Csaba.

A főpolgármester még most is fogcsikorgatva igyekszik kibújni a felelősség alól.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

És még adni is akart.

– Ehhez azért nekünk is lesz egy-két szavunk – fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

Itt a holnapi időjárás.

Sértettenként több millió forintot utaltak át a gyanúsított vagy a beszervezettek számláira.

Az Európai Bizottság nyomást gyakorolt a közösségimédia-platformokra a számukra nem kívánatos tartalmak cenzúrázása érdekében.

Amerikai jelentés szerint Brüsszel cenzúrával és nyomásgyakorlással avatkozott be a 2024-es európai és több nemzeti választásba.

Jönne az adóemelés, a 13. és 14. havi nyugdíj elvétele, a rezsicsökkentés eltörlése.

A változás lehetősége gyakran krízisbe van csomagolva, az a kérdés, mit kezdünk vele.

MEP Tamas Deutsch exposes Brussels’ plan.

A „magyar Frida Kahlo” művei is bemutatkoznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.