Irány a János-hegy – biciklivel

Gáz, de már jó ideje nem ajánlottam túraútvonalat; mit csináljak, ha tavasztól télig lefoglal a városi bringázás ügye? No de jön a tél, irány a János-hegy – útvonal kezdőknek, haladóknak.

Az utóbbi időben egyre több emberről szerzek tudomást, akik nem vagy csak nagyon rég nem jártak Budapest és a Budai-hegység legmagasabb pontján, a János-hegyen. Persze 21-es busszal a „Moszkválmán” térről, normafai leszállással azért eléggé ismert kirándulós projekt, de talán nem annyian tudják, hogy a majdnem 530 méter magas hegyre feljutni egy kezdő kerékpárosnak sem lehetetlen, megvan rá a megfelelő útvonal – nem nehéz kikövetkeztetni: a rövidebb út meredekebb. Amúgy kicsit szégyellem is magam, elapróztam a dolgaimat a közlekedési célú bringázás ügyének, a hobbistákról a tavaly decemberi váci útvonalajánlat óta teljesen el is feledkeztem.

A belvárostól mintegy 10 kilométerre lévő, jellegzetes formájú hegy megközelítéséhez azokat az útvonalakat vettem számításba, ahol végig aszfaltozott úton lehet haladni, kiránduló-időszakban nincs gyilkos autóforgalom, illetve útba esik közért.

Kezdők: Hűvösvölgy, Budakeszi irány – 10 kilométer, 1 óra 20 perc

Kezdőknek az általam csak Moszkválmán térnek nevezett közterületről érdemes indulni, télidőben termoszban (vagy törülközőbe csavart ásványvizes flakonban) egy-másfél liter teával, csokival, szőlőcukorral, esetleg magnézium-pezsgőtablettával felszerelkezve (izomgörcs ellen való) – és természetesen olyan biciklivel, amin van „könnyen tekerős” fokozat. Tekerés előtt egy órával egyáltalán ne együnk már, a has- és tüdőszúrás eléggé rossz érzés fölfelé, és ront is a sportteljesítmény élvezeti értékén. No és persze odafent, jól kiizzadva mennyivel jobb lesz a nyomott szalámis, paprikás zsömle! Indulás után a Szilágyi Erzsébet fasor melletti bringaútra kell rátérni, ami sima ügy a Budakeszi úti elágazásig – idáig azért ne pihenjünk.

A Budakeszi út (balra) kábé 4 kilométeres szakasza lesz a következő etap, amelynek az alsó szakaszán a kocsik közé kényszerülünk, de az út megfelelő szélességű, és az autósok fel vannak készülve a kirándulóidőben előbukkanó kerékpárosokra. Ahogy a sáv keskenyedik, úgy válik a járda gyalogosforgalomtól teljesen mentessé, és bár a KRESZ tiltja, veszélyérzettől függően javasolnám, hogy a rózsaszínű Lauder iskola (bal kéz felől) elhagyása után akár járdázzunk is; mivel nem lakott terület, itt már gyalogos is csak nagyon ritkán van. Figyeljünk, erre vannak a hegytetőig az utolsó közértek, ha esetleg volna rá igény. Budakeszin a bal kéz felé ferdén bekanyarodó Jánoshegyi útra kell majd bekanyarodnunk, közvetlenül a 22-es busz Szépjuhászné nevezetű megállója előtt. Itt amúgy nyugodtan pihenhetünk egyet, a Budakeszi úti felső szakasz meglepő, de fárasztóbb, mint a most következő, hangulatos, 4 kilométeres hegyi cikkcakk.

Az erdei Jánoshegyi úton haladva az első lehetőségnél jobbra kell fordulni, különben fújhatjuk a túrát, ezt követően már könnyű dolgunk van; sietni nem kell, csak élvezni, ahogy a tüdőben szépen kicserélődik az elhasználódott városi levegő friss hegyire. Az utolsó 500 méter előtt összevárhatjuk egymást, és eldönthetjük, toljuk-e az – ingyenesen látogatható – Erzsébet-kilátóig a drótszamarat vagy feltekerünk. Van annyira meredek a vége, hogy ne legyen szégyen. Jó étvágyat a zsemléhez, a teához, a szőlőcukorhoz és a csokihoz!

Haladók: Villányi út, BAH-csomópont, Apor Vilmos tér, Thomán István utca, Mártonhegyi út, Eötvös utca, Normafa – 10,5 km, 1 óra

Találkozzunk a Móriczon! Még nagyobb élelmiszerbolt is van, be tudjuk szerezni a szükségest. A Villányi úton indulunk el, hétvégén feltűnően autómentes. A BAH-csomóponton úgy kellene átkelni, hogy a Kongresszusi Központ környékén lyukadjunk ki, és az előtte nyílegyenesen (amúgy sunyin) emelkedő Jagelló úton elérjük az Apor Vilmos teret (itt buszvégállomás van és az 59-es villamos átszeli, innen ismerjük fel). Az Apor tetejénél enyhén jobbra kell fordulnunk, egészen a balról bezuhanó Pagony utcáig, amin balra. Ez egy idő után Thomán István néven folytatódik, és hát nem vízszintes. A végén a 112-es busz útvonalán járunk már, aminek a végállomását érdemes megnézni, a térképen Thomán István utca feliratú buszforduló jelzi. Ja, hogy miért? Mert eléggé jó panoráma van Budapestre, és kell is pihenni, szőlőcukrozni egy öt percet – meg mert az állatok felmennek az Istenhegyi úton, az embereket meg azért talán még érdekli a környezetük valamennyire.

A buszforduló után találunk egy zugban egy pici lépcsőt, amely mellett fel lehet tolni a bicót, 20 méter az egész. Balra kell elindulnunk szintén egy köpésnyit, a Költő utcába torkolló Csorna utcára kiérve pedig jobbra. A Költő utca itt mókásan kétfelé ágazik, kapjuk el a bal oldali ágat, és térjünk rá a Mártonhegyi útra (ezt a kis szakaszt egy-kétszer meg kell nézni a térképen, de hát ezért van itt).

A Mártonhegyi már nyílegyenesen becélozza a Fogaskerekű utolsó „városias” megállóját, a Bajai Halászcsárdát, és a hegytetőig hátralévő út utolsó közértjét. A Mártonhegyi Eötvös utca néven folytatja pályafutását, megállni pihenni rajta nem ajánlott, majd a 2 kilométerrel följebb lévő Normafánál lesz rá lehetőség. Ott amúgy is van lángosos télen-nyáron, legutóbb „fűtött terasz” felirattal is találkoztam. A Normafától továbbra is nyílegyenesen kell haladni, de aki 21-essel volt már odafent, nem tévesztheti el. A Libegő fenti végállomásától a haladóknak is csak 500 méter van a kilátóig, ahol jó kis fotókat lehet lőni a Facebookra vagy anyunak.

Visszaútra nem ajánlanék senkinek semmit, gyakorlatilag nem kell tekerni. Annyit talán igen, hogy pont a tétlenség miatt iszonyúan hideg tud lenni hegyről lefelé, erre készüljünk fel jégeralsóval, pótzoknival, pofalefagyás elleni buffal.