Még jó, hogy vége a világnak, nincs más dolgunk, mint leugrani egy jó böhöm nagy szikla tetejéről. A világ után következő „valami” számára viszont emlékezetessé tehetjük például azzal, hogy biciklivel a fenekünk alatt rántjuk magunkat a mélybe. Van ennek hivatalos neve, merthogy szervezett keretek között emberek űzik: ez a downhill. A KüllőnÉlő bemutatja a világ leghosszabb zuhanóbicikliző-versenyét, a Megavalanche-t – lássuk, hogyan taknyolnak a legnagyobbak!
A 2011-es Megavalanche viszontagságait túlélő Kovács-Gombos Ádám részletesen beszámolt élményeiről a Bikemagon, de még mielőtt nyomába erednénk, néhány szóban erről a nem kicsit állatias sportágról.
A downhill a hegy tetejéről az aljáig tartó, általában egyéni időfutamverseny, időtartama néhány perctől akár egy óráig is tarthat. A downhillhez összteleszkópos, alumínium- vagy acélmonti dukál egy méternél is nagyobb tengelytávval, speciális külső gumival, rugós nyeregcsővel, akár 6 dugattyús, hidraulikus tárcsafékkel, hajtóműre szerelt láncterelővel (ez akadályozza a lánc leesését rázkódás közben). Egy dh-bringánál a 20 kiló fölötti tömeg is még alacsonynak számít. Dh-záshoz kell még teljes fejet védő sisak, védőmellény, térd-, lábszár- és kézvédő. Csak tökéletes állóképességgel és nagy bringás tapasztalattal ajánlott.
Nos, vissza a francia-Alpok legnyugatibb lankáihoz, a kifejezetten sportra berendezkedett Alpe d\'Huez faluhoz. Ezen a településen áthalad a Tour de France mezőnye (az egyik nevezetes hegyi szakasz vége ez), de nyilván nem a 3350 méter magas hegycsúcsról, ahol az embert próbáló dh-verseny startol. Akik környezetismeret-órán figyeltek, most már följebb van a szemöldökük: igen, a starthely már igen oxigénhiányos magasságban fekszik, erről Kovács-Gombos Ádám is részletesen ír.
Maga a Megavalanche egy kétfutamos (kvalifikáció + főfutam) megmérettetés, 2011-ben a kábé 200 versenyzőből a legjobb három tucat két nappal később újra nekidurálhatta magát a hegytetőről a lábáig. A start egy olyan hegyes csúcson van, hogy a „rajtgép” szinte billeg rajta. Indulás után szinte egymás nyakába szakad a kvalifikáció több száz résztvevője, és az első nagyobb kanyarig eldől, hogy ki marad versenyben a győzelemért a hátra lévő szűk fél órában, ebben kissé olyan, mint a Forma–1-es belga nagydíj az oly szép rajtbalesetekkel... – a pálya alsóbb szakaszain már csak egy-két hely van előzni, a kezdeti tumultusban viszont, köszönhetően a vízszerűen fröcskölő, mély hónak, rengeteg az életveszélyes esés. A havas szakasz végeztével minimum öklömnyi kövek, szakadékok, huppanók teszik még gennyesebbé az egészet, de vannak mesterséges, fapallós pályaszakaszok, amelyeken olykor lefelé is tolni kell. Ja, még azt elfelejtettem, hogy bár a verseny előtti napokon ki lehet próbálni a pályát, kivéve, ha valamilyen csapadék van, mert akkor egyszerűen lezárják, aztán a viszlát a futamon.
A kvalifikáció
A táj itt nem túl változatos amúgy, hiszen növény nem telepszik meg, ebből kifolyólag állat is elkerüli, a tibeti hatású látványról lenyűgöző felvételeket készített összeállításához Ádám, akinek amúgy majdnem meghiúsult a részvétele az egészen, végül pedig egy esés miatt erős bordafájdalmakkal és felduzzadt lábbal kellett holtfáradtan beérnie a célhoz a hegy lábánál.
A főverseny
Akinek nincs körülbelül 100 ezer forintja egy egyhetes franciaországi kalandra, olcsóbban megúszhatja, ha valamely itthoni dombon próbálkozik, egyébként pedig a Gellért-hegyen igen látványos versenyeket szoktak rendezni néha.