Amatőr színjátszók versengenek Komlón

Magyar Nemzet
2019. 04. 09. 15:06
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tíz előadást választottak be az ötödik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) versenyprogramjába. A fesztiválon, amelyet május 30. és június 2. között rendeznek meg, két határon túli színház is részt vesz. Pataki András fesztiváligazgató azt is bejelentette, hogy a minőségi kínálat és műfaji sokszínűség jegyében idén 75 produkcióból választotta ki azt a tíz előadást, amely részt vesz a találkozón. A magyar és világirodalom ismert művei mellett kortárs szerzők alkotásai, kísérleti produkciók is helyet kaptak a kínálatban.

A nézők találkozhatnak olyan csoportokkal, amelyek az elmúlt esztendőkben már részt vettek a fesztiválon. Ilyen lesz például a tavalyi fődíjnyertes celldömölki Soltis Lajos Színház, a társulat most Szigligeti Ede A cigány című előadásával érkezik Komlóra. A körmendi Kastélyszínház Társulat Jordi Galcerán drámáját, A Grönholm-módszert adja elő. A Győri Rév Színház és az inárcsi Kb35 csoport koprodukciójában Henri Charriére a Pillangó című művéből készült monodráma most megtekinthető a találkozón, amelyre meghívást kapott a székesfehérvári Szabad Színház is, ők Mikä Myllyäho Káosz című darabját mutatják be. Veszprém megyét három produkció képviseli: a Pápai SK Társulat Neil Simon Furcsa pár klasszikusának nő változatával és David Gross-man Egy ló besétál a várba címet viselő produkciójával lép a közönség elé, Veszprémből pedig az Alig Színpad érkezik a mecseki városba Zalavári András Mese, mese átka egyszemélyes produkciójával.

A fesztivál programjába két határon túli színház került be. A partiumi Bihar megyéből, Érmihályfalváról a Móka Színjátszó Kör Molnár Ferenc művéből készült A császár előadással vesz részt a versenyben, a szlovéniai magyarok központi településéről, Lendváról érkező LESzSzTársulat pedig Rideg Sándor klasszikusát, az Indul a bakterházat hozza a seregszemlére. A házigazda Komlói Súgólyuk Színház Francis Veber Balfácánt vacsorára vígjátékával vesz részt a versenyben.

– Tavaly a kiegészítő programokkal együtt a fesztivál nézőszáma meghaladta az ötezret, az előadások telt ház előtt zajlottak – hangsúlyozta Pataki András fesztiváligazgató, aki arról is szólt, hogy a csoportokat idén is szakmai zsűri értékeli.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.