
Fotó: ADS Service Kft.
Az interjúban szóba kerül a szabad akarat, és elhangzanak az ember és Isten kapcsolatát firtató egyéb kérdések is, viszont amikor az interjú átlépi a kérdezz-felelek szintjét, és vitává alakul, akkor a megváltás lesz a fő téma. A dinamikus és érdekes beszélgetésük nem közhelyes (de helyenként akadnak bökkenők), és szerencsére nem is válik egy bonyolult teológiai értekezéssé. Sőt, olyan jó mondatok is elhangzanak benne, mint „az életed nem egy állásinterjú a túlvilágra”.
Az Interjú Istennel egy klasszikus megváltástörténet, a fiatal újságíró érzelmi és hitbeli válságába szó szerint beavatkozik Isten, hogy megmentse az életét. Hogy végül sikerül-e vagy sem, azt nem árulom el. Jó pont az, hogy Istent, bár emberi formában jelenik meg, nem fokozták le emberré, és az is, hogy a film nem a térítés szándékával készült. Talán a két főszereplő egymást jól kiegészítő játéka viszi el a filmet, hiszen a technikai kivitelével olykor akadnak gondok. A mű a vívódó keresztény emberek lélektanát boncolgatja, az ember és az istenség közötti kapcsolat milyenségére és minőségére kérdeznek rá az alkotók, érdekes következtetésekkel.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!