Sajtófotódíjat kapott lapunk munkatársa

Kurucz Árpád elmondta, nagyon szereti a formai játékokat színekkel, fényekkel, ebben a sorozatban például az emberek nem portréalanyok, inkább szerves részei a képnek.

2019. 04. 05. 7:10
null
Kollégánk, Kurucz Árpád vehette át a legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton-díjat Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatvannyolc fotográfus több mint négyszáz felvételét láthatják a látogatók a 37. Magyar Sajtófotó-kiállításon május 12-ig Budapesten a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A tárlat sajtóbejárásán elhangzott, hogy míg régen a fotózás inkább férfifoglalkozás volt, mára a helyzet megváltozott. Idén a pályázat győzteseinek közel fele nő, ami azért is érdekes, mert másként fényképeznek, mint a férfiak – mutatott rá Szlukovényi Tamás kurátor, a zsűri elnöke. Egyre nehezebb ma már a fotósok helyzete, mert elárasztották a világot az amatőr képek. A kiállításon a legjobb nem díjazott képek is megtekinthetők.

Kollégánk, Kurucz Árpád a legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton-díjat vehette át, emellett a Művészet – műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása fotóriporteri eszközökkel kategória első és második díját is elnyerte a Konferenciapillanatok és az Üres formák sorozataival.

A Konferenciapillanatok kapcsán Kurucz Árpád elmondta, nagyon szereti a formai játékokat színekkel, fényekkel, ebben a sorozatban például az emberek nem portréalanyok, inkább szerves részei a képnek. Ezek a fényképek nem hosszas beállítások eredményei. Az Üres formák képei mellett árulta el az ars poeticáját: fotó az, ahol a látvány ugyanolyan fontos, mint a látványon túli világ; ennek a két dolognak az egyensúlya, keresése a legizgalmasabb kérdés számára a fotográfiában.

– Leginkább fotóriporternek tartom magam, és sokféle feladatot kell megoldani a sporttól a tüntetéseken át egészen a politika világáig. Ez a kép, amely a második díjat nyerte el Sport (egyedi kép) kategóriában, egy kilencszeres világbajnokot, Valentino Rossit ábrázolja, amint Ausztriában a célegyenesben motorozik. Itt nekem az elmosódott színek voltak izgalmasak, ezek adtak a képnek különös hangulatot – fogalmazott Kurucz Árpád az egyik díjazott egyedi fotója kapcsán.

Kollégánk, Kurucz Árpád vehette át a legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton-díjat
Fotó: Havran Zoltán

A MÚOSZ nagydíját Radisics Milán (szabadfoglalkozású) nyerte Hogyan formálja a víz a földet? című képsorozatával. Fotóesszéjével az olvadó gleccserektől a festői mocsarakon keresztül a kiszáradt folyómedrekig új perspektívában mutatja meg a víz sokszínűségét és fontosságát a klímaváltozás arcán keresztül – olvasható a tárlaton a képek kapcsán.

A sorozat elnyerte a Természet és tudomány kategória egyik első díját is. Az André Kertész-nagydíjat, amelyet a legjobb emberközpontú pályaműnek ítél oda a zsűri, Bődey János (Index.hu) nyerte Ha nekünk mennünk kell, Niki is követni fog minket című képsorozatával, amely a Mindennapi élet kategória 1. helyezését is megkapta. A születésétől fogva többszörösen fogyatékos Nikiről szólnak ezek a fényképek, aki otthoni és intézményi ápolásra szorul. Önállóan nem tud mozogni, kerekesszékben vagy ágyban tölti ideje nagy részét. Beszélni nem tud, étkezni is csak segítséggel, a fejlesztő-gondozó központban leginkább a fényfolyosót szereti, talán ilyenkor a legnyugodtabb, mintha átlépne egy másik dimenzióba – derült ki a tájékoztatóból.

Az idei fotóriporteri életműdíjat Szebeni András fotográfus, érdemes művész nyerte el, Bácsi Róbert László, Halász Gabi és Urbán Ádám pedig az elmúlt év legjobb – fotókat felhasználó tipográfiai – tervéért járó Molnár István-díjat kapta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.