Fekete kutya fekete kanapén

A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házban tegnaptól látogatható Erik Kessels több élete című tárlat azzal szembesít, hogy milyen értékeket hagyunk veszendőbe.

A holland gyűjtő tárlatvezetést és előadást is tartott Budapesten Fotó: KISS IMRE Forrás: Mai Manó Ház/Kiss Imre

Valaha nagy dolog és kiváltság volt a fotózkodás. Kevésbé tehetős családoknál előfordult, hogy egész életük alatt egyetlen egyszer álltak a bűvös masina elé, ahol mindenki próbálta a legjobb arcát mutatni, ami aztán természetellenes beállításokat eredményezett. Díszes vagy egyszerűbb keretből tekintettek a merev arcú vagy kényszeredett mosolyú megörökítettek. Később eljött a családi albumok kora, ezekből eleinte famíliánként egy volt, majd tematikus albumok tömkelege árasztotta el a házat, külön minden gyerekről, unokáról, utazásokról, az új ház építéséről vagy egy megvásárolt rom tatarozásáról. Mostanra leáldozott a fotóalbumok kora, az egykor nagy becsben tartott gyűjtemények sokszor landolnak a kukában vagy jobb esetben az ócskapiacon a hálátlan örökösök miatt.

A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házban tegnaptól látogatható Erik Kessels több élete című tárlat azzal szembesít, hogy milyen értékeket hagyunk veszendőbe, milyen érdekes történetek maradnak rejtve előttünk, milyen összefüggéseket hagyunk figyelmen kívül, ha mostohán kezelünk egy hagyatékot. Erik Kessels holland gyűjtő, formatervező és csak harmadsorban maga is fotóművész a „talált fotográfia” egyik legfőbb képviselője, tényleg egy „vizuális varázsló”, kiállítása nem más, mint egy gazdag gyűjtemény hihetetlen gondolatiság szerint rendszerezve.

A több termet betöltő anyagból csak kedvcsinálóként említek néhány sorozatot és a hozzá fűződő narratívát, amely a művésznek rendkívül fontos eleme a tevékenységének. Egy férfi hosszú éveken keresztül fényképezte a feleségét a tengerparton. Ebben nincs semmi rendkívüli. De felületes szemlélő számára is nyilvánvaló, hogy az idő teltével a nőt (aki az első fotón fürdőruhában premier plánban pózol egy lepedőn) egyre távolabbról fényképezi a férj, ergo egyre kisebb lesz, egyre több rajta a ruha, míg végül az utolsó képen már teljesen felöltözve, kendővel a fején apró alak a magasból fotózott sziklás tengerparton. Az idősödő nő kérése volt, hogy arca romlása ne legyen megörökítve? Vagy elhidegültek, eltávolodtak egymástól?

A holland gyűjtő tárlatvezetést és előadást is tartott Budapesten
Fotó: Mai Manó Ház/Kiss Imre

Egy másik albumból származó sorozaton fekete kutyáját szerette volna megörökíteni egy házaspár. Nem sok sikerrel. Az utolsó, túlexponált képen látszik valamelyest az eb „arcberendezése”. Családi album valamennyi képén ki van satírozva fekete filccel egy alak. Vajon miért? Ki lehetett ő?

A kiállításról az én kedvencem mégis Kessels saját sorozata a gyerekeiről. Egyforma méretű, négyzetes portrék, egészen közeli kisgyerekarcok. Csupa vérző orr, feldagadt, vérző száj, kék-zöld foltok, horzsolások, karcolások, púpok a homlokon. Nem bántalmazott gyerekek, hanem a mindennapi életben, játék közben megsérült csemetéit kapta lencsevégre a művész, mielőtt a vért letörölték volna, a sebeket bekötözik és felszárítják a könnyeket. Az apa elmondása szerint a gyerekei ezt a sorozatot imádják, viccesnek találják… Én ugyan viccesnek nem találom, de magát az ötletet zseniálisnak.

A fentiek csak töredékei a kiállított anyagnak. Kesselsnél egymásra talált a fotográfia és a dizájn, a gazdag gyűjteményen kívül photobookok, sorozatok, lightboxok, installációk és videómunkák is láthatók augusztus 18-ig.