Szabadtéri kiállítás nyílik a budai Várnegyedben a Régészet napja alkalmából

Pénteken, a Régészet napján nyílik meg a látogatók előtt a budai Várnegyedben Az első bástya – Pop-up kiállítás egy erődítmény rejtett kincseiről két helyszínen című régészeti tárlat, amelyen a látogatók bejárhatják a 2018-ban feltárt Erdélyi bástya falait és megtekinthetik az ásatás során előkerült leletanyagot – hangzott el a kiállítást bemutató sajtóbejáráson csütörtökön.

Forrás: MTI2019. 05. 23. 17:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az oklevelekben magna curia regis, antiqua curia regis vagy németül Kammerhof néven szereplő épületegyüttes a falakkal körbevett terület északi részén állt. Több királyunk is megfordult itt, majd 1381-ben a királyi udvar átköltözött a mai királyi palota területére, az uralkodó az itteni épületeket pedig a pálos kolostornak adományozta.

Kitért arra, hogy 1962 fontos évszám a terület szempontjából, Zolnay László régész ugyanis ekkor kapott engedélyt az amerikaiaktól arra, hogy megkezdje a terület kutatását azzal a céllal, hogy megtalálja a korai királyi rezidencia maradványait. A feltárás fontos és látványos maradványokat hozott napvilágra, de az Erdélyi bástyánál csak kisebb területet tudott kutatni, mivel a tengerészgyalogság veteményeskertje épp itt helyezkedett el.

Elmondta, hogy az Erdélyi bástya több szempontból is érdekes, 1530 után Szapolyai János király hadmérnökei ezen a területen valósították meg a klasszikus olaszbástya egy kezdetleges formáját, amely a Magyarországi erődépítészet egyik legkorábbi emléke.

A BTM Vármúzeumának régészei – a Várkapitányság Nonprofit Zrt. megbízásából – 2018 augusztusában kezdtek kutatást az Erdélyi bástya területén, amelynek eredményeként rendkívül értékes épített és tárgyi leletanyag került napvilágra. A fal déli szakaszán felvonóhidas gyalogos kapu került elő, és a kapu felett a felvonóhíd felhúzásához szükséges bronzcsiga, valamint a belső oldalon lévő kapupántok és a reteszelő vályú is az eredeti helyén maradt meg. Az ásatások során két komoly kincslelet is előkerült: a bástya egykori falának közelében és a falban több száz európai és török ezüstpénzt, valamint hét török aranyérmét is találtak a régészek.

Fodor Gergely elmondta azt is, hogy a területen álló lőportár épületében interaktív kiállítótér várja a látogatókat, ahol megtekinthető az ásatások során előkerült tárgyi leletek egy része. A múzeumpedagógiai foglalkozásokon a gyerekek megismerkedhetnek a régészet, a korabeli hadviselés és erődépítés rejtelmeivel, animációk és tablók segítségével végigkísérhetik az Erdélyi bástya történetét, és betekintést nyerhetnek a korabeli emberek mindennapjaiba.

A másik helyszínen, a BTM-ben rendezett kiállítás fókuszában a Zolnay László régész vezette 1962-es ásatás legszebb darabjai és a 2018-ban előkerült leletanyag áll. A látogatók itt tekinthetik meg az arany- és ezüstpénzekből álló két kincsleletet és a korabeli élet legkülönbözőbb használati tárgyait.

Szintén itt tekinthető meg a szinte teljesen ép felvonóhidas kapu, amelyet az összes tartozékával együtt sikerült megmenteni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.