Múzeumok éjszakája: Hét ritkán látható Csontváry-festményt is bemutatnak Pécsen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Forrás: MTI2019. 06. 18. 21:13

A JPM Természettudományi Múzeumban a Pécs környéki lelet- és ásványgyűjtők bemutatóját tartják már a délutáni óráktól, de a látogatóknak lehetőségük lesz csontból ékszereket, eszközöket faragni. A jégkor vándora – a „pécsi mammut” című időszaki kiállításban – a kincskeresés és a kiscsoportos gyűjteménylátogatások mellett – a témák szakértői a mamutok és az emberek kapcsolatáról, a viharvadászatról, valamint az éghajlatváltozásról tartanak előadásokat.

A Néprajzi Múzeumban búzaőrlés, kézműves vásár és bemutató, bőrpénztárca-készítés, papírmerítés, népzenei műsor várja a látogatókat.

A szintén pécsi Szerecsen Patikában foglalkozások és tárlatvezetések lesznek, a Vasváry-házban pedig szakmai alaposságú, de közérthető, érdekes előadások kalauzolnak a repülés történetébe.

Idén is megrendezik a Jakab-hegyet érintő éjszakai túrát, amelyen az érdeklődők a Mecsek hegyén található pálos kolostor romjaihoz látogathatnak el.

A pécsi programokon részt vevők a föld alatt is kalandozhatnak, hiszen idén is megismerhetővé válnak a belvárosi Szent István tér alatti pezsgőpincék három alkalommal.

A programokról bővebb információ található a kulturális esemény internetes oldalán.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.