Az elmúlt évtizedekben klasszikussá vált íróink, költőink az utóbbi években mégis háttérbe szorult életműveire hívja fel a figyelmet a Gyulai Várszínház tavaly indított hosszú távú vállalása, amely szerdán és csütörtökön Weöres Sándor munkásságára koncentrál.
– Generációk nőttek fel gyermekversein, ám rendkívül gazdag, sokszínű, sokoldalú, világirodalmi rangú életműről van szó, amelyet a tágabb olvasóközönség ma már nem annyira ismer – mondta lapunknak Elek Tibor, a várszínház igazgatója, aki hozzátette: a Weöres Sándor-napokat a költő halálának harmincadik évfordulója is indokolja.
A programcsokor záróakkordjaként csütörtökön Vidnyánszky Attila rendezésében a Psychét mutatják be Gyulán. Vidnyánszky 2015-ben a vár mögötti ligetben megrendezte már a Psychét, de most a várszínpadon egy némiképp átalakított előadást, új bemutatót hoz létre, részben megújult szereplőgárdával.
A színházi mustrák látogatói számára szembetűnő, hogy a Gyulai Várszínházzal közös produkciók egyre több fesztivál versenyprogramjának részei. Az idei országos seregszemlén a POSZT-on nemcsak versenyben volt a Gyulán debütált, Szász János rendezte Caligula helytartója című munka, de díjat is elhozott a szemléről. Tom Stoppard Hamlet-parafrázisának, a Rosencrantz és Guildenstern halott című drámának a bemutatására is Gyulán, a Hamlet köré szervezett Shakespeare-fesztiválon került sor tavaly; az előadást azóta számos helyre meghívták.
– Az aradi kamaraszínházzal közösen létrehozott Rosencrantz… hosszú fesztiválutat jár be: jelenleg a kisvárdai fesztiválon versenyben van, de már láthatták Nagybányán az Atelier fesztiválon, és készül Gdanskba, a Nemzetközi Shakespeare-fesztiválra, illetve a macedóniai Bitolára is – tájékoztatott Elek Tibor.

Fotó: MTI/Kovács Tamás
Mint mondta, a hangsúlyozottan összművészeti programsorozat idén is három fő pilléren áll: a Weöres Sándor-napok, a Shakespeare-fesztivál és az Erdélyi Hét jelzik az új várszínházi karaktert: – Az immár XV. Shakespeare Fesztivál révén az Európai Shakespeare Fesztiválok Szövetségének tagjai vagyunk, így folyamatos együttműködésben darabokat ajánlunk egymásnak. Irina Brook Szentivánéji álom sűrítményét például Nizzában láttam, ott győződtem meg arról, hogy meg kell hívnom Gyulára. Az irániak előadását a tavalyi gdanski nagy sikerük hatására hívtam meg. Idén nálunk egész héten vígjátékok szerepelnek, ezen belül hangsúlyosan a fiatal előadóművészeknek kínálunk lehetőséget. Így lesz ez például a Sztalker Csoporttal közös Vízkereszt-bemutatónkban és az olasz Teatro Potlachhal közös Vidám Shakespeare című bemutatónkban.