Az évente 30 ezer turistát fogadó Krisna-völgyben idén először korhű módon mutatják be a vaskohászat ezer évvel ezelőtt alkalmazott módszerét. Ehhez a helyszínen épített kohót kiszárítják, vas-oxidot kohósítanak, a kohót kibontják, majd az izzó vasat tömörítik és kovácsolják – adták hírül a szervezők a búcsú honlapján.

A Marvelnél is megjelentek a tragikusan fiatalon elhunyt képregényrajzoló munkái, rá emlékeznek a PIM-ben
Futaki Attila egyik utolsó, elkezdett munkáját mutatják be Budapesten.