Közel ezerötszáz izgalmas programmal várják idén a szervezők az érdeklődőket július 19. és 28. között a Balaton-felvidék legnagyobb és legnagyobb múltú művészeti fesztiválján, Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön. Könnyűzenei, dzsessz-, világ- és népzenei, komolyzenei koncertek, színházi előadások, irodalmi estek, gyermekprogramok, interaktív játékok és közösségi programok közül válogathatnak az érdeklődők.
A 29. Művészetek Völgye középpontjában a fenntarthatóság és a környezetvédelem áll: bevezetik a repohár rendszert, a tányérok és az evőeszközök pedig lebomló anyagokból – kukoricából, cukornádból és papírból – készülnek, sőt a szervezők arra kívánják ösztönözni a látogatókat, hogy hozzák magukkal a saját poharaikat és tányérjaikat. A szelektív szemétgyűjtés is a célok közé tartozik, valamint az is, hogy a tavalyi több mint negyven tonna hulladékot idén nagymértékben csökkentsék.
További újdonság, hogy a MANK Artportája is debütál a helyszínen, és a fővárossal foglalkozó új udvar is nyílik, ahol beszélgetéseket, koncerteket és irodalmi programokat is tartanak. Emellett kitelepül a völgybe a Színház- és Filmművészeti Egyetem, ismét képviselteti magát a Magyar Írószövetség, és idén is lesz Kaláka versudvar.

Fotó: Kurucz Árpád
Az érdeklődők Kapolcson minden délelőtt helytörténeti sétán vehetnek részt a Kapolcsi úti lapok című könyv leírásaihoz igazodva. Az alkalmakon régi fényképek segítségével idéződnek meg a falu történetei, legendái és nevezetességei. Emellett július 20-án tíz órától biciklitúrára lehet indulni Gryllus Vilmossal, de a BringaVölgy–Tekerő programjain más napokon is tartanak kerékpáros körtúrákat a völgy környékén.
Idén több programot szerveznek Vigántpetendre, s bár évről évre egyre nő a látogatók száma, továbbra is cél, hogy a fesztivál családias maradjon. A vigántpetendi helyszínen elsősorban zenei programok lesznek.
A Hagyományok Háza folkudvarában fellép többek között Dresch Mihály és ifjabb Csoóri Sándor, Agócs Gergely és a Muzsikás együttes is. A Cirque du Tókertben Kern András koncertjén, az Óbudai Danubia Zenekar filmzenei műsorán és újcirkusz-előadáson vehetnek részt az érdeklődők, Taliándörögdön pedig Szőke András tart előadásokat. A Harcsa Veronika udvarban fellép az Oláh Kálmán Sextet, valamint Snétberger Ferenc és tanítványai is.