A színes rajzokat maga a francia író és pilóta készítette.

Az augusztusi budapesti koncert Leslie Mandoki szabadságra hangolt, élő zenei önarcképe
Gyökerei, az eszmék, a barátságok és az első hangok mindmáig visszhangzanak dalaiban.
A színes rajzokat maga a francia író és pilóta készítette.
Az egyik rajz a jóllakott kígyót ábrázolja, amely felfalt egy elefántot, ám az a felnőtt szemével csupán egy kalapnak látszik. A dohos szagú irattartóban megtalált vázlatokon látható a kis herceg a rókával, valamint az iszákos, aki mindig asztalánál ücsörög és teljesen közönyös a külvilág történésire. A mappában rábukkantak egy szerelmes levélre is, amelyet Saint-Exupéry feleségének írt.
„A vázlatok meglepően jó állapotban vannak”, ha figyelembe vesszük azt, hogy milyen régiek, savmentes papírra készültek„ – közölte Elisabeth Grossmann művészettörténész, a winterthuri Művészeti, Kultúra és Történelem Alapítvány (SKKG) vezetője.
Saint-Exupéry vékony légipostapapírra tussal és akvarellfestékkel készítette a vázlatokat. Nincs rajtuk dátum. De a regény 1943-ban egy időben jelent meg Párizsban és New Yorkban. A Winterthurban megtalált vázlatok tehát ezen időpont előtt készültek.
A regényhez felhasznált eredeti illusztrációkat a New York-i Morgan könyvtár őrzi. ”Fel fogjuk venni a kapcsolatot velük, és tájékoztatjuk őket arról, hogy mit találtunk„ – mondta Grossmann.
Nem tudni, hogy a wintherturi ódon ház, amelyben a vázlatokat megtalálták, kié lehetett, azt sem, hogy bármiféleképpen kötődik-e az 1944-ben repülőgépével a Földközi-tengerbe zuhant francia íróhoz, pilótához. Egyelőre azt sem nem tudni, hogy a vázlatokat bemutatják-e a nyilvánosságnak, és ha igen, akkor mikor.
Gyökerei, az eszmék, a barátságok és az első hangok mindmáig visszhangzanak dalaiban.
Domonkos Sándor fotóművész ikonikus színészekről készített képekeiből nyílik kiállítás a szegedi Fekete házban.
Az épület az építészeti újrahasznosítás jegyében valósul meg a Városligeti fasor és a Bajza utca által határolt tömbben.
Hatvanhét éves korában, a múlt hét csütörtökön halt meg a Kill Bill színésze.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.