A fejfájás a mi középkorunk 

Aki huszonévesen füveskönyvet ír, az vagy dilettáns, vagy Petőfi Sándor szintű lángész. Az előbbi eset sajnos jóval gyakoribb, mint az utóbbi.

Aki huszonévesen füveskönyvet ír, az vagy dilettáns, vagy Petőfi Sándor szintű lángész. Az előbbi eset sajnos jóval gyakoribb, mint az utóbbi. Életbölcsességeket, ronda szóval életvezetési tanácsokat várunk az ilyen könyvektől, azt remélvén, hogy az írók, költők, gondolkodók sajátos révülésük során ráleltek valami lényeges tudásra, ami nekünk is kamatozhat. De ahogy a Judas Priest nevű heavy metal banda is oly találóan mondja: Nem kell öregnek lenned ahhoz, hogy bölcs légy. Vagyis: nem kell ősz hajú, szakállas bölcsnek lenned ahhoz, hogy füveskönyvet írj. Viszont az nem árt, ha olvasott az ember, mert élni mindenki tud, az önmagában nem érdem. Az elefántcsonttoronyból viszont nehéz írni a reszelt almáról vagy arról, hogy az árulót miért nem kell sajnálni.

Végh Attila mindkettőről ír a Sárkányfüveskönyvében, ami többek között azért érdekes, mert a szerző egyben költő és filozófus is. Különös és veszélyes páros, ám első körben azért jó szűrő, mert nem laikusként bolyong a gondolatok világában, tehát más szerzőkkel ellentétben nem érzi úgy, hogy egy-egy magvas gondolatával ő találta fel a spanyolviaszt. És ez talán már szavatol egyfajta eredetiséget a műnek.

Nem is csalódunk. A szerző már a könyv elején kijelenti, hogy a játék kedvéért pontosan követi Márai Sándor Füves könyvének tematikáját, de nem pöröl Máraival. Sok mindennel és sok mindenkivel viszont igen. Ha van királytükör, amely a középkori irodalomban arról szólt, hogy milyen a jó király, a füveskönyv egy éntükör, ami önvizsgálatra készteti az olvasót. Ilyen szellemi önvizsgálatot kínál ez a könyv is, amelynek olvasása közben egyetérthetünk Végh Attila gondolataival, szentenciáival vagy éppen ellenkezőleg, homlokunkat ráncolva továbblapozhatunk, mondván: ez baromság, nem ez a dolgunk a földön, az emberről mást gondolunk, az utazásról és az érzékiségről meg pláne. És ekkor beválik Végh Attila csele, hiszen máris elkezdünk gondolkodni, és gondolatban írjuk a saját füveskönyvünket.

A filozófiai utalásokon, az ógörög szavak értelmének boncolgatásán túl is nagyon életszagú könyv ez, hiszen a szerző nemegyszer múltjának egy-egy epizódjával példázza gondolatait vagy erdei séták, vadlesés közben támadt érzéseket konvertál gondolatokká. 202 témáról 202 hosszabb-rövidebb bejegyzést találunk a a Sárkányfüveskönyvben, mindenről, ami fontos lehet. Szó szerint mindenről, a reszelt almától kezdve a kísértésen át azokig a „válságos tíz percekig”, amelyeket mindannyian átélünk az életünkben. És persze érezzük, felfedezzük ezekben a jegyzetekben Martin Heidegger létről szóló eszmefuttatásait, Emil Cio­ran kijózanítóan eredeti aforizmáinak hatását – a legjobbat közülük a védőborító hátoldalán – vagy Hamvas Béla transzcendens kedélyességét.

Végh Attila Sárkányfüveskönyve jó útitárs a belső utazásokhoz, amelyeket nem spórolhatunk meg, ha emberek akarunk maradni. Íme, egy kis ízelítő a könyv lényegéről: „Amikor jön a migrén, a természet kinyilvánítja hatalmát, és kiderül, hogy bármilyen magasrendű szellemlény vagy, egy kis anomália az idegekben vagy az erekben fetrengő senkivé tesz, akinek nemhogy írni, olvasni, gondolkodni, de talán még élni sincs kedve tovább. Memento mori, mondja a migrén. A fejfájás a mi középkorunk.”

Végh Attila: Sárkányfüves könyv. Előretolt Helyőrség Íróakadémia. Budapest, 2019.