Az igazgató elmondta: a fennállásának szintén 70. évfordulóját ünneplő nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatával és a Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel közösen rendezik meg a Tradíció és innováció. 70 év báb című konferenciasorozatot, amely az ünneplő intézmények szemszögéből vizsgálja meg az elmúlt 70 év bábtörténetét és a műfaj innovatív lehetőségeit.
A Budapest Bábszínházban október 9-én a bábelőadások percepciójának és a befogadás esztétikájának kérdései, a bábszínházi nyelv és a korosztályok témája, valamint a báb műfajára érzékenyítő programok kerülnek a középpontba. Ezt a PIM-OSZMI bábtörténeti konferenciája követi október 18-án.
Az igazgató az MTI-nek elmondta: az évad folyamán számos programmal ünneplik a kerek évfordulót, egy további kiállítást is terveznek télen a képzőművészeti egyetem kiállítótermeiben, ahol az 1950-es években a bábszínházban dolgozó művészek, köztük Ország Lili, Bródy Vera, Jakovits József, Márkus Anna, Bálint Endre munkáit mutatják be. A bábszínházi világnapon, március 21-én is szerveznek különleges programokat, emellett az évadban több előadást feldolgozó programot, közönségtalálkozót tartanak.
Az évad további bemutatóiról elmondta: az idén öt fiatal rendező dolgozik a színházban. Decemberben Kosztolányi Dezső Esti Kornél című művét állítja színpadra Szilágyi Bálint, 2020 januárjában láthatja a közönség John Boyne Szabadesés avagy Barnaby Brocket kalandjai a felhőkön innen és túl című történetét Lázár Helga rendezésében. Februárban Schneider Jankó kezdi meg Václav Ctvrtek Rumcájsz című meséjének a próbáit a nagyszínpadon, majd Markó-Valentyik Anna rendező Rügyek és gyökerek címmel készít bábelőadást a legkisebbek számára áprilisban.


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!