A koncerttermek falait áttörve, három napon keresztül idén is elárasztja Pécs városát a zene: ma kezdődik és szombatig tart a Zeneszüret, a Filharmónia Magyarország hagyományos őszi klasszikus zenei fesztiválja. A baranyai megyeközpontban 17 helyszínen közel ötven programmal hozzák – célkitűzésüknek megfelelően – közel a zenét az érdeklődőkhöz. A hangversenyek mellett lesz kiállítás, népzenei előadás, filmklub, zeneműhely, gyerekprogramok, és az előző évekhez hasonlóan idén is váratlan, különleges helyszíneken (lépcsőkön, utcasarkokon) megszólaló térzenék és villámperformanszok színesítik a programot. A Zeneszüret rendezvényei minden évben valamilyen téma köré csoportosulnak, tavalyelőtt például a karmester volt a középpontban, tavaly pedig a billentyű ezer arcát mutatták be a fesztiválon, 2019-ben a fókuszban a népzene áll.
Ma este a Püspöki palota kertjében a Dzsesszti Mesék című koncerttel kezdődik a fesztivál. A Jazzformers kvartett a klasszikus dzsessz határait feszegeti, a közönséget is bevonva mutatják be, mi az a dzsessz és mindaz, ami mögötte van.

Holnap a Nick udvarban a Kéméndi Trió vagyis Kéméndi Tamás harmonikaművész, Gráf Vivien énekesnő és Pávkovics István basszprímtamburás, harmonikaművész a népzenék világába vezetik be a hallgatóságot.
A Püspöki palota dísztermében, amelyet csak erre az alkalomra nyitnak meg a nagyközönség előtt, ősbemutató lesz: a Budapesti Vonósokat Alpaslan Ertüngealp karmester vezényli.
A Filharmónia Magyarország szombaton a Színház téren moldvai táncházzal várja az érdeklődőket, a legfiatalabbakat pedig meseórával, ringatóval, hangszerbemutatóval és népi játszótérrel a Széchenyi téren.
A fesztivál néptánccal fűszerezett zárókoncertje, ahol a klasszikus és a népzene találkozásának lehet tanúja a közönség, szintén a Széchenyi téren lesz.
További információ a www.filharmonia.hu oldalon olvasható.