Sinead O'Connor az Budapesten lép fel december 9-én

Forrás: MTI2019. 10. 25. 17:38
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sinead O'Connor december 9-én a fővárosi Akvárium Klubban lép fel – közölték a szervezők az MTI-vel pénteken.

A Grammy-díjas ír énekes-dalszerző négy év kihagyás után indul ismét turnéra. A budapesti koncertre október 29-étől kaphatóak a jegyek – írja a közlemény.

Sinead O'Connor 1966. december 8-án született Dublinban. 1987-ben, huszonévesen robbant be a köztudatba The Lion and the Cobra című albumával, amit saját maga rögzített producereként, a felvételek alatt pedig első gyerekét várta. A kopasz, vadóc énekesnőt azonnal megjegyezte a közönség.

Ezt követte 1990-ben a Nothing Compares 2 U című Prince-dal feldolgozása, amivel azonnal a slágerlisták élére ugrott, és egyből világszinten elismert énekesnővé vált. Az azóta eltelt csaknem három évtized alatt számtalan stílusban kipróbálta magát, az ír folktól a reggae-n át az alternatív rockig.

Sinead O'Connor közismerten erős véleménnyel bír mind társadalmi, mind vallási és emberjogi kérdésekben. 2018-ban muszlim vallásra váltott, és nevet is változtatott – olvasható a közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.