A Budapest Bábszínház éléről huszonöt év után távozik Meczner János, akit a jelenlegi igazgatóhelyettes, Ellinger Edina bábművész-rendező vált. Ellinger Edina a Kolibri Színház bábszínészképző stúdiójában tanult, ezt követően vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakának bábszínész tagozatára, ahol 2004-ben végzett Meczner János növendékeként. Szakmai gyakorlatát is a Budapest Bábszínházban töltötte, diplomájának megszerzése óta a társulat tagja. A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, 2018-ban DLA-fokozatot szerzett az intézmény doktori iskolájában.
Tegnap három intézmény, az Örkény Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház és a Budapest Bábszínház sorsáról döntött a fővárosi önkormányzat. Az Örkény Színházat továbbra is Mácsai Pál vezeti, és posztján marad a Kolibri Színház alapító-igazgatója, Novák János Jászai Mari-díjas csellista, zeneszerző és rendező is.