A Zentai Magyar Kamaraszínházat látja vendégül a Bethlen Téri Színház

Forrás: MTI2020. 01. 20. 16:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három előadással mutatkozik be a Zentai Magyar Kamaraszínház Budapesten; a Bethlen Téri Színházban szerdától péntekig tartó Vendégváró Fesztiválon Kosztolányi Dezső, Carlo Goldoni és Mark Twain műve alapján készült produkció is látható.

A Bethlen Téri Színház az idén nyolcadik alkalommal rendezi meg január 22. és 24. között a határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató Vendégváró Fesztivált – olvasható a szervezők MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Mint írják, az előző években meghívott társulatok, műhelyek – a Figura Stúdió Színház (Gyergyószentmiklós), az M Studio (Sepsiszentgyörgy), az András Lóránt Társulat (Marosvásárhely), a Váróterem Projekt (Kolozsvár), az Aradi Kamaraszínház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház – után az idén a Zentai Magyar Kamaraszínház mutatkozik be, három estén át három különböző előadással.

A fesztivál a magyar kultúra napján, január 22-én indul az estiK című, Kosztolányi Dezső Esti Kornél-novelláiból fölépülő színpadi töredékekkel. A következő napon, csütörtökön Carlo Goldoni A fogadósnő című előadása szerepel a programban, majd a fesztivál zárónapján, a Mark Twain műve alapján átdolgozott, Éva és Ádám naplója című produkció látható.

Az előadások után közönségtalálkozókat tartanak a színház kávézójában, ahol az alkotókkal és előadókkal Kutszegi Csaba kritikus beszélget.

A fesztivál idején a Bethlen Galériában plakátkiállítás látható a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásaiból.

A fesztiválról bővebb információ a Bethlen Téri Színház internetes oldalán érhető el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.