Hangról hangra… az ifjúsági kóruséneklésért címmel nagyszabású eseménysorozatot indít az idén ötvenéves Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége, vagyis a Kóta az Emmi támogatásával. A programban kórustalálkozókat, minősítő hangversenyeket, továbbképzéseket, zenei nevelési konferenciákat tartanak. Emellett három kiemelt jelentőségű koncert is lesz: március elsején a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében Nemzeti operák gyöngyszemei címmel tartanak egy nagyon különleges koncertet, Pécsett március 12-én ifjúsági kórusünnepet rendeznek, Szegeden pedig június 3-án Tóth Péter Pünkösdi kantáta című darabjának ősbemutatója lesz hallható.
Somos Csaba, a Kóta társelnöke és a március 1-jei hangverseny vezénylő karmestere a Magyar Nemzetnek elmondta, a Kóta legfontosabb küldetése, hogy a legkisebbektől a felnőttekig olyan élményben részesítsék az embereket, aminek köszönhetően a kórusművészet hagyománya új lendülettel, inspirációkkal gazdagodik.
– Ez a koncert jó példa arra, hogy nem hivatásos kórusok is létre tudnak hozni nagyszerű előadásokat, jelen esetben a MÁV Szimfonikus Zenekarral és a debreceni Kodály Kórussal együttműködve. Az esten Giuseppe Verdi, Georges Bizet és Erkel Ferenc remekművei hangzanak el, és a hivatásos zenekar és kórus köré csoportosulnak majd az általunk felkért együttesek szerte az országból – tette hozzá, és azt is elmondta, hogy korábban évtizedeken keresztül vezetett amatőr együttest, pályája mostani szakaszában pedig már tíz éve hivatásos kórus karigazgatója, ötödik éve vezeti a Nemzeti Énekkart. – Amatőr és hivatásos együttesnél is az a cél, hogy katarzis szülessen. Nem lesz ez másképp most sem – hangsúlyozta.

Fotó: Thaler Tamás
A közel félszáz, szerte az országban tartott kórustalálkozó mellett a Hangról hangra program fontos része az énektanárok, énekesek és kóruskarnagyok szakmai fejlődésének biztosítása.
Ezért több olyan kiemelt esemény is kapcsolódik a rendezvénysorozathoz, mint például a XIV. Kodály-tábor, a Bárdos-szimpózium, a VIII. Szinkópa vegyeskari találkozó és kurzus, az Avizó karvezető kurzus, és a Tehetséggondozás Kodály szellemében című továbbképzés.