Borsos Miklós munkássága előtt tisztelgő, Origó a végtelenben címmel nyílik emlékkiállítás kedden Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban.

Sztárvendég is érkezik a Budavári Palotakoncertre
Népszerű operettdalok csendülnek fel augusztusban.
Borsos Miklós munkássága előtt tisztelgő, Origó a végtelenben címmel nyílik emlékkiállítás kedden Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban.
A tárlaton a rajzok és könyvillusztrációk mellett látható lesz a Magyar Nemzeti Galéria által őrzött Borsos Miklós-érmegyűjtemény egy része, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (KOGART) tulajdonát képező néhány kisplasztika, valamint a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumból érkező számos alkotás – közölték a szervezők az MTI-vel.
A közlemény szerint kevés szobrásznak adatik meg, hogy az ő műve legyen minden út kiindulópontja, és alkotása az ország kellős közepének számítson. Borsos Miklós 0 kilométerköve ilyen darab, amely 1975 óta áll a budapesti Clark Ádám téren. A művész szobraival nemcsak a galériák közönsége, hanem bárki találkozhat köztereken, különösen a fővárosban és a Balaton mellett.
Mint írják, az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtára birtokában mintegy 250, Borsos Miklós által készített rézkarc és 211 tusrajz van, ezekből ad válogatást a kiállítás. A grafikák tekintélyes része egyedi alkotás: tusrajzok, könyvillusztrációk, amelyek egy 1986-os kiállítást követően a művész ajándékaként kerültek a könyvtár gyűjteményébe. A rajzok olyan klasszikus magyar írók műveihez kapcsolódnak, mint Szenczi Molnár Albert, Babits Mihály, Arany János vagy Illyés Gyula.
A kiállításon szerepelnek még azok a hidegtű-eljárással készült, sokszorosított grafikai alkotások, amelyeket a Képcsarnok Vállalat és a Rézkarcoló Művészek Alkotó Közössége küldött meg kötelespéldányként a nemzeti könyvtárnak 1960 és 1990 között.
A tárlaton a látogató arról is képet alkothat, hogy egy irodalmi mű miként lehet alapja nemcsak rajzos illusztrációknak, hanem önálló grafikáknak is.
A kiállítást április 30-ig lehet megtekinteni az Országos Széchényi Könyvtárban, a Nemzeti Ereklyetér területén.
Népszerű operettdalok csendülnek fel augusztusban.
José Cura operaénekes is érkezik.
Így buliztak Thomas Andersre a győriek.
Boban Markovics és zenekara, a Söndörgő és a Góbé is koncertet ad.
Újabb fordulat jön az időjárásban a hét elején
Sokkoló videó: a fojtás után a francia cselgáncsozónő nem tért magához a budapesti vb-n
Megfagyott a levegő a Kincsvadászok stúdiójában, ők voltak Stohl András nagy szerelmei
Zelenszkij váratlan döntése, ez már a NATO-ról szól: menesztette Ukrajna fontos emberét, már az utódját is kinevezte
Lehetetlen IQ teszt: csak a legokosabb elméken nem fog ki
Lázár János tárcája döntött az autók évenkénti kötelező műszaki vizsgájáról
Újra kell játszani egy áprilisi bajnokit, a kiesést és a kupaindulást is befolyásolja
Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!
Gálvölgyi vért izzadt a Klubrádióban, szerinte nincs sehol háború
Havas Henrik szénné égett, a maradék nimbusza is szertefoszlott + videó
Újabb milliárdos csalással bukott le a pályázati trükkmester
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Népszerű operettdalok csendülnek fel augusztusban.
José Cura operaénekes is érkezik.
Így buliztak Thomas Andersre a győriek.
Boban Markovics és zenekara, a Söndörgő és a Góbé is koncertet ad.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.