Lebegni a jóság tengerén

A Jómárja tartson meg! – többnyire így köszönt el a barátaitól. Talán még tőlem is utolsó beszélgetésünket követően. A Jómárja legyen veled, Frédi…

A kiírás szerint a Kaszás Attila-díj elismerés olyan színművésznek jár, aki az előző évadban egyszerre mutatott fel kiemelkedő színvonalú művészi teljesítményt, társulatán belül pedig jelentős közösségszervező tevékenységet fejtett ki. Mintegy megjelenítve a díj mottóját is: embernek lenni nem szerep. A 2014-es győztest, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház gyergyószentmiklósi származású művészét, az immár néhai Nagy Alfrédot a díj odaítélését megelőző évadban súlyos betegség gátolta a „paraméterek” teljesítésében. „Talán az egy évvel korábbi teljesítményemért kaptam a díjat, akkor alakítottuk meg a Tesztoszteron színészzenekart, amelynek fő animátora én voltam. Elvégre diákkoromban rockzenésznek készültem!” – válaszolta, hogy akkor szerinte mégis miért.

Akkor úgy tűnt, hogy maga mögött hagyja súlyos betegségét, és azt mondta, úgy érzi: az emberi jóság és segítőkészség tengerén lebeg. „Már a jelölés is teljesen váratlanul ért, eszembe sem jutott, hogy idekerülhetek. És nemcsak azért, mert az elmúlt periódusban más dolgok voltak sokkal fontosabbak az életemben. Nyilván elsősorban nem az volt a nagy durranás, hogy a saját csapatom engem jelölt, hanem hogy a 38 társulatot számláló mezőnyből annyi kolléga adta rám a szavazatát. Mindenekelőtt a sok erdélyi színésznek köszönhetem a győzelmet, és azoknak az ezreknek, akik heteken keresztül napi rendszerességgel nyomkodták a szavazógombot.”

Közel negyvenhárom éves korában ment el közülünk Nagy Alfréd. Több mint hatvan színpadi szerep után pillanatnyilag Móricz Zsigmond Barbárok és Az utolsó betyár című novellái alapján született Barbárokban, Henrik Ibsen A társadalom támaszaiban, valamint Arisztophanész Lüszisztraté című komédiája alapján rendezett Lucy Strate avagy a kilencek tanácsában kell próbálkozni a lehetetlennel – a helyettesítésével.

„Egy díjnak, egy elismerésnek természetesen lehet és kell is örülni, de díjak mindenáron való megszerzésének kényszerében élni nem érdemes, roppant fájdalmakkal járhat. Én még mindig nehezen hiszem el, hogy most éppen ebben a helyzetben vagyok, többnyire csak sodródom az eseményekkel. A történet hatalmas tanulsága számomra: miközben azt mondják, hogy a világ egyre rosszabb, én nagyon sok jót kaptam az emberektől lelkiekben és anyagilag egyaránt. Soha nem hittem volna, hogy ennyien és ennyire szeretnek.”

A Jómárja tartson meg! – többnyire így köszönt el a barátaitól. Talán még tőlem is utolsó beszélgetésünket követően. A Jómárja legyen veled, Frédi…