Családi animációs mozifilmet is támogat a Nemzeti Filmintézet: a jelentős magyar részvétellel készülő John Vardar vs. a Galaxis című munkára 77,7 millió forint támogatást szavazott meg legutóbbi ülésén a Filmszakmai Döntőbizottság. Macedón-magyar-horvát-bolgár koprodukcióról van szó, rendezője Goce Cvetanovski, magyar koproducere pedig Konrád Éva.
A történet főhőse egy szerencsétlen plázás mikulás, akit rabul ejt egy nárcisztikus robot és az univerzum leghatalmasabb fegyverét John fejében rejti el. Ettől kezdve bármi, amit John kimond, valósággá válik, és ezzel kezdetét veszi egy óriási galaktikus kaland, ami romantikában, humorban és izgalmakban egyaránt bővelkedik.
A film gyártása júniusban indul, és ez idő alatt fél évre több mint 30 magyar szakembernek biztosít munkát.
A tervek szerint 2022 januárjában kerülhet majd a mozikba.
Amint a Nemzeti Filmintézet közleménye arról beszámol, a Filmszakmai Döntőbizottság Miklya Anna, Kis-Szabó Márk és Szente Vajk, Csurgó Csaba, Kárpáti György Mór forgatókönyveinek fejlesztését is támogatta, valamint az SZFE dokumentumfilm rendező osztályának diplomafilmjeit és a MOHOLY 125 című MOME rendezvénysorozatot.
Történelmi témájú filmmel készül Szente Vajk, aki első egész estés nagyjátékfilmmel debütál, amennyiben az A nap című munka elkészül. A Magyar Nemzetnek azt is elmondta, egyelőre a forgatókönyvet hárman írják, a rendező személye még nem dőlt el, a filmintézet pedig a könyv fejlesztését támogatta. A nap, 1848. március 15. történetét mondja el, mint az alkotó kifejtette, sok éves vágyuk a forradalom megfilmesítése. „Óriási elmaradásunk van ebben a műfajban, és a magyar történelemnek vannak olyan dicsőséges pillanatai amiről beszélni kell” – fogalmazott.
Jelenleg Kiss-Szabó Márk, Rákay Filip és Szente Vajk dolgoznak a könyvön.
Az NFI egyéb megoldásokkal is segíteni kívánja a mozgóképszakmát ebben a pangó időszakban: a korábban megítélt támogatások kifizetését némiképp átütemezik. Ennek köszönhetően a produkciók most felkészülhetnek a veszélyhelyzet feloldását követő időszakra, hogy akkor minél hamarabb, minél több film gyártása elindulhasson, munkát adva az ágazat szereplőinek.