A koronavírus-járvány miatt már biztosan meghaladtuk a múzeum eddigi zárva tartási időszakát, hiszen közel két hónapja, március 14-e óta nem látogathatóak a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításai. Munkatársai otthoni munkavégzésben tesznek közzé a honlapra olyan felületeket, amelyekkel múltidézést és visszatekintést kínálnak a látogatóknak, ha már a jövőre nézve aligha tudunk konkrétumokat.
A Magyar Nemzeti Múzeum kutatói utánajártak annak, mikor volt az intézmény kétszáz éves történetében komolyabb zárva tartás. 1938-ban a nagy pesti árvíz idején az épület földszinti részét elöntötte a víz, ezért be kellett bezárni az épületet, és a feljegyzésekből annyi bizonyos, hogy május végén már érkeztek látogatók a múzeumba.

Fotó: Teknős Miklós
Két járvány miatti zárva tartásról is tudomásunk van a múzeum történetében: a kolerajárvány 1892 októberében állította meg a kulturális életet, 1918 októberében pedig a spanyolnátha-járvány miatt a mai pandémiához hasonló közösségi életet korlátozó intézkedéseket rendeltek el. Mindkét világjárvány a második hullámban érte el a komolyabb veszélyességi szintet.
A kolerajárvány eredetileg Indiából indult 1892 márciusában, Magyarországon pedig júniusban Máramarosban regisztrálták az első beteget. A fővárosiakat már az őszi, második hullám sújtotta: a betegség szeptember 26-án jelent meg Budapesten. A Fővárosi Lapok, a Pesti Hírlap és a Nemzet című napilapok 1892. október 12-i számukban arról adtak hírt, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatósága ettől a naptól fogva a kolerajárványra tekintettel „az összes tárakat bezáratta”. A cikkek szövege ebben a tárgyban egységes volt, vélhetően a múzeum saját közleményét egy az egyben átvették.
Arról is van feljegyzés, hogy ebben az időszakban kizárólag egyetemisták számára tartottak nyitva egyes tárlatokat. A fent említett közleményből, illetve a korabeli sajtóból nehéz teljesen világos képet festeni a történtekről. Bezárták ugyan a múzeum gyűjteményeit és mégis látogathatók maradtak bizonyos rendkívüli intézkedésekkel.
Egy október közepén a Fővárosi Lapokban született híradás arról számol be, hogy a nagyobb, csoportos kirándulások nem engedélyezettek, de a múzeum tárlatai bezárását nem tartják szükségesnek, de kisebb csoportokban javasolják azt. Nem sokkal ezután a járványbizottság hivatalos levélben kérte a múzeum vezetését, hogy nyissa meg kapuit, hiszen a nagy termekben a jó szellőzés mellett nem igazán kell tartani a járvány terjedésétől, és fontos, hogy a tanuló ifjúság hasznosan töltse el idejét. A múzeum fokozott óvintézkedés mellett október 2-án újra megnyitotta kapuit és a megszokott időrendben várta a látogatókat.