A színház hétfői közleménye szerint a társulati ülésen Őze Áron igazgató megköszönte a munkatársaknak, amit a színházért, a dunaújvárosi közönségért tettek ebben a kritikus időszakban. „A Virtuális Színházunk online rendkívül nézett volt” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy most az offline munka folytatódik, hosszú nyárra készülnek.
Május 25-től indulnak újra a próbák, amelyeken kötelező a maszk viselése, és mindenkinek tartania kell az operatív törzs által javasolt, személyek közötti távolságot – áll a közleményben, amely szerint a nyári próbák nagy részét az intézményhez tartozó Petőfi Ligetben, a szabadban is meg tudják tartani.
Elsőként Háy János Utánképzés ittas vezetőknek című darabjának háromhetes próbaidőszaka kezdődik. A Sipos Imre rendezésében készülő darab próbáit – tekintettel a családos színészekre, akik otthon tanulnak gyerekeikkel – főként a délutáni és az esti órákban tartják.
Június 15-től kezdődik a teátrum zenés-táncos darabjának, a Sándor Mátyásnak a nyolchetes próbafolyamata. Az ősbemutató a Bartók Kamaraszínház 2020/2021-es évadának első nagytermi előadása lesz a magyar dráma napja tiszteletére, szeptember 22-én. A tervek szerint a darabbal a 15 éves balatoni Kultkikötő jubileumi programjában is részt vesz a színház.