A 77. Velencei Filmfesztiválon indul Horvát Lili

A rendezőnő a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjével került a versenyprogramba.

Szilléry Éva
2020. 07. 24. 15:56
Fotó: Csata Hanna
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Érdeklődésünkre, miszerint szokás mondani, hogy a második film tétje nagy, hiszen akkor dőlhet el, hogy milyen is a rendező, Horvát Lili elmondta, ismeri ezt a nézetet, de úgy véli, éppen úgy vizsgázik minden filmjével önmaga és a nézők előtt, legyen szó a hatodik vagy az első munkájáról.

Kitért arra, Maly Róbert operatőrrel az egyetem első éve óta dolgoznak együtt, de a szóban forgó filmmel kerültek eddig a legközelebb ahhoz, amit szerettek volna együtt létrehozni.

A főszerepben Stork Natasát láthatjuk, a férfi főszerepet a filmvászonra több mint tíz után visszatérő Bodó Viktorra bízta az alkotó. A többi karaktert Vilmányi Benett, Nagy Zsolt és Lukáts Andor formálják meg.

A 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál az egyik első olyan jelentős nemzetközi kulturális esemény, amelyet a koronavírus-járvány kezdete óta megrendeznek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.