Az Anconai szerelmesek mellett olyan közkedvelt darabokkal kezdi meg tizedik évadát az egri szabadtéri színház, mint a Csoportterápia, a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban, a Mezítláb a parkban, a Kölcsönlakás, valamint a Még egyszer, veled, ugyanitt.
Igazi szerelemszínház született Egerben tíz évvel ezelőtt, amikor visszafogott lehetőségek mellett, összefogással elindult a nyári színház a hevesi megyeszékhelyen. Tatár Gabriella e szavakkal emlékszik a kezdetekre: „Szerelemszínház született tíz esztendeje, hiszen nem volt pénzünk, díszletünk, jelmezeink is alig voltak. Az emberek azonban odaadták a tehetségüket, a szenvedélyüket, és a szeretetüket. Ennek egyik bástyája volt a Szegvári Menyhért, ő rendezte az első előadást. Egy pici, cirkuszi nézőtéren, padokon, de még a füvön is ültek az emberek. De, ahogy első darabunk címe is utal rá: »ilyen az élet«.” A szóban forgó darab saját átirata alapján Szegvári Menyhért rendezése volt, a SzeLaVi. A szabadtéri színház Érsekkerti Nyári Játékok néven írta be magát a magyar színháztörténetbe.
Szintén Szegvári nevéhez köthető az első gyermekdarab, az Ágacska színrevitele amit több mint háromszáz alkalommal játszottak nagy sikerrel.

Mesés környezet festett díszletet a kezdeti szerény színpadi lehetőségek köré eleinte. Az első években egy dobogón játszottak a színészek, s az Érsekkerti-tó volt a díszlet, ma már nagyszínpad, kamara- és gyermekszínpad várja a színház szerelmeseit. Emellett két éve nyolcszáz fősre bővült a nagyszínpad előtti nézőtér is.
A nyári színház különösen kiszolgáltatott műfaj: tavaly a 31 játszónapon 26-on esett az eső, idén meg mint minden kül- és beltéri rendezvénynek, a világjárvány szab szigorú szabályokat.

Június végén derült ki, hogy megtarthatják a jubileumi játékokat, ha az eredeti tervek némileg csorbulnak is, a színházi estek folytatódnak Egerben. A nyitóelőadás az egészségügy dolgozói előtt hajt fejet: az Egri Markhot Ferenc Kórház dolgozói, a családorvosok, valamint a praxisaikban dolgozó nővérek előtt fognak tisztelegni, akiket az Anconai szerelmesek díszelőadásán látnak vendégül. A rendezvény jelentőségét emeli, hogy Ternyák Csaba egri érsek elvállalta a fővédnökséget.