időjárás 1°C Bianka, Blanka 2021. October 25.
logo

„A nemzeten belüli gyűlöletet sorscsapásnak tartom”

Pataki Tamás
2020.08.19. 15:29
„A nemzeten belüli gyűlöletet sorscsapásnak tartom”

Andrási Attila Jászai Mari-díjas rendezővel, a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház igazgatójával többek között arról a nyílt levélről is beszélgettünk, amelyet Sodró Eliza színésznő írt Vidnyánszky Attilának. És amelyben lényegében „leukránozta” a rendezőt.

– Ha valóban szabadelvűek lennének, megtűrnének más szellemiséget is, de szó nincs erről. Ma a liberális oldal elment odáig, hogy ők gyakorolják a cenzúrát, kirekesztők, ahogy más országokban is. Nem minden diákjának kell szeretnie a tanárát, de az, amit Vidnyánszky Attila volt diákja mondott róla, elfogadhatatlan. Attilát ékesszóló embernek ismertem meg, ha ez az „ukránanyanyelvűzés” sértő szándékkal lett mondva, akkor rendkívül szomorú, és csak remélni tudom, hogy egyetemet végzett emberek ilyen aljasságokra többé nem vetemednek – mondta Andrási Attila Jászai Mari-díjas rendező, a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház igazgatója többek között arról a nyílt levélről is, amelyet Sodró Eliza színésznő írt Vidnyánszky Attilának, s amelyben lényegében „leukránozta” a rendezőt. Andrási Attila elmondta, hogy amikor Szabadkáról átköltözött Magyarországra, őt is többször „leszerbezték”: „Hirtelenjében szerb lettem. Ezt a fajta nemzeten belüli gyűlöletet sorscsapásnak tartom, és azért imádkozom, hogy ezt az átkot valahogy szedje le rólunk a mindenható.”

Fotó: Bach Máté

Részlet Sodró Eliza Vidnyánszky Attilánal küldött nyílt leveléből: „Te nem itt születtél. Nem itt nőttél fel, papa! És isten ments, hogy ukránozzalak, egyszerűen csak más kulturális közegben szocializálódtál, mint a magyarországi szakma jelentős többsége. Neked kicsit anyanyelved az ukrán és az orosz, ami pl. az én családomnak komoly traumákat okozott (…).”

A direktor szerint az egész előadó-művészeti szakmában már jó régen „erős baloldali szellemiség uralkodott” és attól tart, hogy ez ma is így van: – A pluralizmus érdekében ezen változtatni kell, máshogyan gondolkodó színházi rendszereket hagyni kell megszólalni. Lényegében egy hősromboló kultusz uralkodik ’68 óta a színházi életben, és ez nagyon sok mindentől megfoszt bennünket, mert nem ilyen az élet. Eszembe jut egy kórógyi magyar hölgy, a horvát–szerb háború idejéből. Amikor a szomszédos szerb faluból megtámadták őket, magyarokat, csak négy vadászpuskájuk volt, de ellenálltak. Ez a hölgy végigharcolta a háborút, akkor vette át az öccsének a fegyverét, amikor az súlyosan megsebesült. Amikor a magyar rádió csapatával lementünk a háború alatt, hogy interjút készítsünk velük, akkor beszélgettem vele. Eszéken voltunk egy emeletes házban, az ablak a frontra nézett. Ez a hölgy elővett egy golyót, amit mindig félretett magának, mert azt mondta: ezt magának tartogatja, mert inkább halva kerül az ellenség kezébe, mint élve. Vannak hőseink! A színművészetin arra is fel kell készíteni a színészeket, hogy képesek legyenek hősöket játszani, nem csak tépelődő alakokat, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy kicsodák. Léteznek nagy tettek a világban, ezeket színre kell vinni. Van tennivaló, mert idolrombolás, a példaképek rombolása zajlott ötven éven keresztül. Ez egy küzdelem. A színház, a film, a tudat befolyásolásának az eszköze. Nem a hír az, hanem a filmek és a színdarabok, amelyek példaképeket állítanak elénk. Az ember lelkében szűri meg és értelmezi a híreket, ez a legfontosabb küzdelem területe, ezért ragaszkodik a régi gárda görcsösen a pozícióhoz. A példaképek lerombolása szintén egy világképet idéz elő: semmit sem lehet tenni, semmiben sem lehet bízni. A tespedés, a lassú halál, a cselekvés hiányának a kultuszát építi ez a fajta kultúra, azért kell a változás, hogy ne csak ez a kultúra érvényesüljön – szögezte le a rendező.

Gyurcsány fenyeget

Gyurcsány Ferenc ismételten megfenyegette a jobboldali közösséget

A dosszié összes cikke

Ezek is érdekelhetik

Közel félmillióan lehettek a Békemeneten

magyarnemzet.hu

Közel félmillióan lehettek a Békemeneten

magyarnemzet.hu

Gyurcsányéknak üzentek a Fradi szurkolói: Nem felejtünk!

magyarnemzet.hu

Ha a kérdések felére tudod a választ, lényegét tekintve zseni vagy

borsonline.hu

Ha a kérdések felére tudod a választ, lényegét tekintve zseni vagy

borsonline.hu

„Sohasem hittem volna, hogy megvádolnak, mert megosztom a Biblia tanításait”

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor: Mi most is álljuk a sarat!

origo.hu

Szerencsejáték volt látatlanban, de kedvező áron öreg BMW-t venni

origo.hu

„Sohasem hittem volna, hogy megvádolnak, mert megosztom a Biblia tanításait”

magyarnemzet.hu

Szerencsejáték volt látatlanban, de kedvező áron öreg BMW-t venni

origo.hu

Orbán Viktor: Mi most is álljuk a sarat!

origo.hu

Százezrek személyes adatai kerültek be a baloldal adatbázisába

magyarnemzet.hu

A 2006-os politikai szereplőket üres szék képviselte az Elk*rtuk közönségtalálkozóján

magyarnemzet.hu

Százezrek személyes adatai kerültek be a baloldal adatbázisába

hirtv.hu

A rendőrterrort brutális megtorlások követték 2006-ban

origo.hu

Gyurcsányéknak üzentek a Fradi szurkolói: Nem felejtünk!

magyarnemzet.hu

A rendőrterrort brutális megtorlások követték 2006-ban

origo.hu

Százezrek személyes adatai kerültek be a baloldal adatbázisába

hirtv.hu

Húsz busz árát égette el eddig a főváros a reklámtenderen

vg.hu

Íme, a retró-lakberendezés csúcsa: bemutatunk egy Trabant kanapét

lakaskultura.hu

A 2006-os politikai szereplőket üres szék képviselte az Elk*rtuk közönségtalálkozóján

magyarnemzet.hu

Húsz busz árát égette el eddig a főváros a reklámtenderen

vg.hu

Íme, a retró-lakberendezés csúcsa: bemutatunk egy Trabant kanapét

lakaskultura.hu

Százezrek személyes adatai kerültek be a baloldal adatbázisába

magyarnemzet.hu