Marxtőkéje a színpadon: nem történelemóra, hanem szembesítés
Vidnyánszky Attila rendezése eredeti dokumentumokra épül.
Vidnyánszky Attila rendezése eredeti dokumentumokra épül.

Kiállítás nyílt a legendás színésznő születésének 90. évfordulója alkalmából a Nemzeti Színházban.

A Nemzeti Színház vezérigazgatója elmondta véleményét a botrányos darabról.

A kastélyok az épített örökség részeként egy magyar aranykor letéteményesei, a helyi identitás fő építőkövei.

Exkluzív interjút adott lapunknak a Nemzeti Színház vezérigazgatója.

Évadot hirdetett a Nemzeti Színház.

Megkezdődött az Úri muri, megazisten! forgatása.

Az MTA alapításának kétszáz éves jubileuma kapcsán hirdette meg a Tudomány éve a színházban programot.

Húsz ország 27 társulata vesz részt a fesztiválon.

A cél: a két ország színházi kultúrájának kölcsönös gazdagítása.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti érzelműek vannak többen.

Mutatjuk, mire számíthat kedd estétől szerda délelőttig.

Konvergenciaprogramnak hívják, ami egészen 2035-ig megvalósítandó terveket tartalmaz.

Jelölőszervezetként regisztrálta a pártot az NVB.

Brüsszel csak meghosszabbítja az öldöklést.

A választásig nem beszélnek arról, hogy mit akarnak, hogy utána mindent lehessen.

Magyar Péter ugyanazt az utat választaná, mint Donald Tusk.

Gyertyaszentelő Boldogasszony a fény ünnepe is egyúttal.

Fókuszban a digitalizáció és a mesterséges intelligencia.

Ingyenes workshopok is várják az érdeklődőket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.