Rátóti Zoltán: Két traumát él meg a Nemzeti Színház társulata
A Kossuth-díjas színész szerint Vidnyánszky Attilának maradnia kell a nemzeti teátrum élén.
A Kossuth-díjas színész szerint Vidnyánszky Attilának maradnia kell a nemzeti teátrum élén.

A Nemzeti Színház művésze maradásra biztatta a direktort, és hangsúlyozta: most a megsérült színészkollégák gyógyulása a legfontosabb.

Az állami íróakadémia vezetője is kiállt a Nemzeti Színház vezérigazgatója mellett.

Az Operettszínház balettigazgatója maradásra biztatja Vidnyánszky Attilát.

Alapos kivizsgálás után pontosan meg kell fogalmazni, mi is történt valójában a Nemzeti Színházban, hogy máskor ne fordulhasson elő hasonló eset.

Összegyűjtöttük a Nemzeti Színházban történt balesettel kapcsolatos legfontosabb napi fejleményeket.

A társulat tagjainak véleményét is tükrözi a művésznő nyilatkozata.

Kiállt a Nemzeti Színház lemondott vezetője mellett a táncművész.

Kiss-B. Atilla jobbulást kívánt a művészkollégáinak is.

A Nemzeti Színésze szerint várható volt, hogy a direktor így dönt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az időjárást egy ciklon és egy anticiklon együttesen alakítja.

A kormányülésen kérdezték a minisztereket az ünnepi készülődésről.

A kormány megvitatta a januári intézkedéseket és a múlt heti uniós csúcs eredményeit is.

Megható fotót osztott meg a kormányfő.

Több mint hetven alkalommal, összesen 3,5 milliárd forint értékben juttatták el idén a Hungary Helps programon keresztül Magyarország adományait a hitük miatt ártatlanul szenvedőknek.

Külső beavatkozás a magyar választásokba?

Ausztrália hivatalosan is meghívta az országba Jichák Hercog izraeli államfőt a zsidó közösséget ért terrortámadás után.

Peter Wright szettet sem tudott nyerni, Arno Merk jutott tovább a harmadik fordulóba.

The Hungarian prime minister plans to read four or five books.

Úgy tűnik, hogy a kontinens döntött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.