A második szó a felelősségről kell szóljon és annak vállalásáról. Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház vezetőjéhez méltó módon nézett szembe azzal a felelősséggel, ami vezérigazgatóként az eset miatt a vállára nehezedett, kertelés nélkül vállalta azt, és tisztségéről lemondott. Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze szerint egy ilyen helyzetben ez természetes lépés.
És bár egyetértek vele, annyit azért megjegyeznék, hogy egy természetellenes korban muszáj meglátni és elismerni a természetes viselkedést, nehogy a percemberkék a felelősségvállalás totális hiányát tegyék normává. Mindennap tapasztalhatjuk politikusoktól, magas beosztású vezetőktől, hogy azt igyekeznek elhitetni, normális az, ha nem tolják helyre az általuk kizökkentett időt.
Vidnyánszky Attila lemondásával bebizonyította, hogy nem csupán nagy művész, hanem mindannyiunk elé példaként állítható nagy formátumú ember is.
Lemondását azonban Csák János kulturális és innovációs miniszter nem fogadta el, azzal csak a színházban történt baleset vizsgálatának lezárulta után kíván foglalkozni.
Mondhatni ez is természetes. Hiszen a nemzeti kultúráért felelősséget viselő vezetőként a lehető legkörültekintőbben kell eljárnia ebben az esetben.
Tragikus balesettel érne föl ugyanis vezető nélkül hagyni, a vezetőváltás soha nem sérülésmentes traumáival megterhelni azt az intézményt, amely zászlóshajója a nemzeti kultúra értékőrzésének úgy, hogy közben az egyik leginnovatívabb közössége a magyar kultúra intézményrendszerének, a legmerészebb újításoktól sem riad vissza, és a magyar színházi szcéna nemzetközi ismertségének és elismertségének is a legaktívabb szereplője és alakítója.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!