Áll a balliberális panoptikumban a falhoz támasztva néhány közgazdász, akik még soha egyetlen számot el nem találtak, soha egyetlen prognózisuk be nem jött, az általuk támogatott politika mindig csődbe vitte az országot, és tönkretette az embereket. Mégis előhúzzák őket újra és újra a sötétből, hogy előadják egzaltált okoskodásaikat a magyar gazdaság végső összeomlásáról és a költségvetési hiány jövőnket is elpusztító elhatalmasodásáról. Legutóbb két ilyen tudálékos múmiát támogatott a fényre a Tisza Párt holdudvara, hogy essenek neki a kormánybuktatók szerint nyilván túl sikeresnek ítélt fix 3 százalékos otthonteremtési hitelnek.
Surányi György és Bod Péter Ákos szerint nem jó, hogy az embereknek nem kell viselniük a kamatok, az infláció és a forint árfolyama jelentette kockázatokat, hanem helyettük az állam és a bankok vállalják azt magukra.
Mennyivel jobb volt, amikor a devizahitelesek némelyike kétszer annyit visszafizetve, mint amennyit felvett, még mindig ugyanannyival tartozott a hasonló gazemberek által vezetett bankoknak, mint kezdetben. Viselték az árfolyamkockázatot, amit a balliberális kormányok meg a sunyi pénzintézetek nem voltak hajlandók, de elmulasztották a felvilágosítást is. Ezeket az időket sírja most vissza a két volt jegybankelnök, akiknek az évszázad inflációját is köszönhettük regnálásuk idején. Azért ez elég dermesztő.
Ezért mondja Bod Péter Ákos is, hogy ez a támogatási konstrukció veszélyesebb, mint lehorzsolt térddel bemenni a cápáktól hemzsegő tengerbe, mert gondoljunk csak bele, mekkora terhet ró majd egy inflációs hullám esetén az államháztartásra ennek a konstrukciónak a finanszírozása a következő kormány idején. Ebből az érvelésből két dolog biztosan kiderül.
Az egyik, hogy a levitézlett jegybankelnök által támogatott politikai erő iszonyatos inflációt kíván gerjeszteni, ha kormányra kerül. A másik, hogy ennek árát közvetlenül és kizárólag a magyar társadalommal kívánják majd megfizettetni, hiszen Brüsszel leghatározottabb utasítása, hogy a bankokat ki kell vonni abból a közteherviselésből, amibe az Orbán-kormány bevonta őket a különadók rendszerével.
Árfolyam-leértékelődés, értékvesztés, ez várna a magyar fizetőeszközre egy kormányváltás esetén, a magyarok százezreire pedig az ismételt elszegényedés és kiszolgáltatottság. Mit tesz ilyen helyzetben a libernyák szakértelem? Hogyan óvja az ő népét a rá leselkedő veszélyektől? Megpróbálja lebeszélni a biztos és kézzelfogható segítségről, a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelről, és harsányan érvel a tízezreket megnyomorító devizahitel-konstrukció módszertana mellett. Surányi cinikus pofátlansággal a felelősség megosztásában és a tanulságok levonásában látja a megoldás kulcsát.
De abban mindketten egyetértenek, hogy nem önmagával a devizahitellel volt baj, csak azok voltak felelőtlenek, akik felvették.
Legyünk óvatosabbak. Ez a balliberális közgazdasági bölcsesség netovábbja. Ennyit tudnak ajánlani nekünk, no meg homályos kimenetelű bérlakásprogramokat. A külföldi tulajdonú bankok nyilván szívesebben adnának üzleti hitelt bérlakásépítő projektcégeknek, és az üzlet hasznából nagyobb kedvvel osztoznának, mint hogy a nemzeti kormányt segítsék az embereket közvetlenül támogató terveinek végrehajtásában.
Mi viszont legyünk észnél és bátran jelentsük ki, szívesen adjuk adóforintjainkat a fix 3 százalék kamatozású hitelkonstrukció hosszú távú finanszírozására, ha ezzel segítjük a felnövekvő nemzedékek otthonteremtését és életkezdését.
Sokkal szívesebben, mint arra, hogy ismételten kitömjük az országrontó csődközgazdászok bankár haverjainak a zsebét.
