Bodrogi Gyula is elmondta a véleményét Vidnyánszky Attila lemondásáról

A Nemzeti Színésze szerint várható volt, hogy a direktor így dönt.

Forrás: Mandiner2023. 11. 13. 15:49
Bodrogi Gyula Vidnyánszky
Bodrogi Gyula Fotó: Szabolcs László Forrás: MW
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze is jelen volt hétfőn a Nemzeti Színház társulati megbeszélésén, ahol kiderült, hogy a pénteki Rómeó és Júlia-előadáson történt baleset után (amelyben két színművész, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó sérült meg súlyosan) benyújtotta lemondását Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója. 

A színművész a megbeszélést követően a Mandinernek azt nyilatkozta, „szörnyű tragédia, ami történt, szerencsére nincsenek életveszélyben a színészek, de hosszan tartó gyógyulásra kell számítani.”

Vidnyánszky Attila lemondása egy ilyen helyzetben természetes lépés, aztán majd a vizsgálatok biztosan megállapítják majd, hogy ki, vagy kik a felelősök a balesetért

– fogalmazott Bodrogi Gyula, hozzátéve, hosszú karrierje során vele is előfordult, hogy elesett a színpadon, de szerencsére nem szenvedett komolyabb sérülést.

Borítókép: Bodrogi Gyula (Fotó: MW/Szabolcs László)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.