Többszöri halasztás után, a nevetségesség határát súroló amatőr körülmények között elindult a napokban a Tisza Párt jelöltállító színjátéka. Megismerve az álságos folyamatban részt vevőket, mára teljesen nyilvánvalóvá vált az eddig elhazudott tény, miszerint a karcsúsított méregzsák
bedarálta a baloldal pártjait, és brüsszeli tartótisztjei utasítására a Tiszából akar létrehozni egy olyan gyűjtőpártot, ahová beterelheti az eddig szanaszét kóborló Orbán-fóbiások többségét. Teljesen egyértelművé vált, hogy 2026-ban a Tisza a baloldal, a kormánypártok pedig a jobboldal nagy nemzeti koalícióját testesítik meg.
Igaz ez még akkor is, ha a mai törésvonalak leírására már pontosabb a globalista–patrióta fogalompár. A nemzetközivé váló világban hívő baloldaliak számára ugyanis egyenes az út a mai globalisták közé, míg az Isten, haza, család hármas rendezőelve szerint élő jobboldaliak értelemszerűen patrióták. A markáns különbségek ügyek mentén is világosan kiolvashatók a két tábor között. Elég, ha megnézzük, ki hogyan vélekedik a háború és a béke, az illegális migráció, valamint a gender- és LMBTQ-kérdésekről. De érdemes ezek közé beemelni egy negyediket, vagyis túlélték-e történelmi hivatásukat a nemzetállamok, a kor kihívásaira az Európai Egyesült Államok létrehozása-e a megoldás, vagy az erős nemzetállamok szövetsége jelenti a gyógyírt Európa olyan gondjaira, mint a versenyképesség elveszítése, a súlyos demográfiai gondok, az identitás elveszítése, az iszlamizáció és az ezekből következő teljes eljelentéktelenedés.
Ha semmi más, de ennyi haszna mégis van a Tisza bohóckodásának, hogy szépen letisztulnak a választópolgárok fejében ezek a kérdések, és az összevissza beszéd, a notórius hazudozás keltette iszonyatos hangzavar ellenére egyértelművé válik mindenki számára a jövő évi választás tétje.
Már az Európai Parlamentbe és a Fővárosi Közgyűlésbe küldött képviselők kiválasztásánál látszott, hogy a Tisza tulajdonképpen ellenforradalmat készít elő – a 2010 előtti állapotokat akarja visszaállítani. Csupa olyan figura került a felszínre, akinek a családja haszonélvezője, kegyeltje volt a kádári diktatúrának 1990 előtt, sikeresen mentették át hatalmukat és vagyonukat a rendszerváltás kezdetekor, és millliárdosként, unatkozva, ismét a fő hatalom megszerzésén mesterkednek. Számukra az a kijelentés, hogy 2010-ben fejeződött be az a politikai folyamat, ami 1989-ben kezdődött, annak az elvtelen kompromisszumnak a felrúgását jelentette, ami lehetővé tette számukra, hogy bántódás nélkül mentsék át szerzett privilégiumaikat a diktatúrából a demokrácia körülményei közé. Ez számukra az Orbán-rendszer legnagyobb bűne, ezt nem bírják elviselni, hogy
elkezdett kiépülni egy olyan magyar világ, amelyben már nem kizárólag ők a meghatározó tényezők. Hiába történt tizenöt éve is erőszakmentesen minden. Hiába gyarapodott azóta is az átmentett vagyon, a posztkommunisták és a velük lepaktált liberális értelmiségiek csak akkor érzik magukat jogállamban, ha ők vannak felül, számukra csak az a demokrácia, ha ők vannak hatalmon.
Az ő alig titkolt földalatti mozgalmuknak állt az élére a közénk furakodást elunó, abban már lehetőséget nem látó áruló, Magyar Péter. Aki természetesen mindent tagad, azt bírja hazudni, hogy ő szóba sem áll az óbaloldallal. Csakhogy ezt a hazugságot háromszáz szerencsétlen jelöltjelölt cáfolja meg éppen most. Mert hiába vette elő az önjelölt próféta az ismeretlenségből őket, hiába válogatott a második, harmadik vonalból, naponta derül ki nem egyről, hogy mi módon kötődik családilag, üzletileg vagy politikailag ahhoz a posztkommunista baloldalhoz, amelynek gyökerei a hetvenes évek áporodott levegőjű mocsárvilágába nyúlnak vissza.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!