A Tisza Párt lett a baloldal
ŐRZŐK LÁZADÁSA – Posztkommunista ellenforradalmat készít elő a karcsúsított méregzsák.
ŐRZŐK LÁZADÁSA – Posztkommunista ellenforradalmat készít elő a karcsúsított méregzsák.

A kötet új alapokra helyezné az eddig ismert fogalomkészleteinket.

Ha nem ellenforradalom volt, miért kellett az idegen beavatkozás?

„A kommunisták politikai és családi örökösei ma is itt vannak és fenyegetőznek.”

Munkásőrség? Azt már nem!

Pár héttel a kommunista puccs után a kötelező lelkesedés érzékelhetően kezd alábbhagyni. Hosszas beszédek követik egymást a gyűléseken.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Teljessé vált a német–magyar együttélést bemutató emlékmű.

A kormány számára az emberek megsegítése nem kampánykérdés, hanem alapvető állami feladat.

A magyar kormány kiáll az alacsony adókulcsok mellett.

Több ezer magányos embert ellenőriztek a hatóságok a fagy miatt.

Iráni elnök szerint egy Ali Hamenei elleni támadás totális háborút jelentene.

Bejelentették az egyezséget.

Csehországnak követnie kell a jó példákat, mint amilyen az Egyesült Államok, Magyarország vagy Lengyelország – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök.

Érmet vehetett át versenyzőnk, aki lemaradt a döntőről. Közben Budapesten történt nagy baj.

Korcsolyázni kizárólag a kijelölt területeken biztonságos, máshol komoly veszélyt jelent, még sekély víz felett is.

„Nem szeretem, amikor a saját szurkolóim fütyülnek” – jegyezte meg a Vörösök csapatkapitánya.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.