A könyvbemutatón Czopf Áron, a Kommentár folyóirat munkatársa, Kiss Lajos András filozófus, valamint Horváth Szilárd, az M5 Kommentár Klub kultúrpolitikai magazinműsorának házigazdája beszélgetett a szerzővel.
Számolt be a Mandiner.hu.
Konzervatív forradalom
A tavalyi év végén jelent meg a Kommentár Könyvek sorozatában a Konzervatív forradalom című kötet. Békés Márton munkájában a múlthoz való visszatérést, az újrakezdést és az új értékek megjelenését vizsgálja a konzervativizmus szemszögeiből.
Kötetében hangsúlyozza, hogy a konzervativizmust nem lehet megérteni, ha abban csak avítt, kiüresedett tartalmat látnak.
A szerző úgy véli, hogy a konzervatív forradalom célja egyszerre az ősrégi és a vadonatúj felkarolása. Emlékeztetett arra, hogy egyik a másik rész nélkül nem lehet meg.
Az első fecske
Csejtei Dezső filozófus a kötetet a konzervatív forradalom „első fecskéjének” nevezte. Úgy véli, hogy a konzervatív forradalom összefügg a sajátos történelmi eseményekkel és azok társadalmi kényszerhatásaival.
Kiemelte, hogy az első világháború tapasztalatai és a vereség hatására Közép-Európa államai nem tudták követni a nyugati parlamentáris demokrácia útját.
Kiss Lajos hangsúlyozta, hogy a kötet két ellentétes értelmű szó, a konzervatív és forradalmi kibékítésére épült.
Horváth Szilárd pedig rámutatott arra, hogy a 2000-es évek elejétől elementáris erővel jelentkezett a hazánkban a konzervatív gondolkodás.
A modern ellenforradalom
Békés Márton elmondta, hogy a háború ma is jelen van Európában, akárcsak bő száz éve. Magyarország több háborút vesztett a XX. században, most viszont szerinte az alaptörvényünk a józan ész által diktált elvekhez tér vissza, ami a nemzet, munka, család. A konzervatív forradalom is ezekhez tér vissza, ilyen értelemben az „ellenforradalom” a nemzetközi csoportosulások, az USA nagykövetségének kliensei, a forradalmárok pedig a konzervatív értékekhez visszatérő erők – mondta a szerző.
A teljes cikk a Mandiner.hu-n érhető el.
Borítókép: A könyvbemutatónak a Nemzeti Múzeum adott otthont (Fotó: Földházi Attila/Kommentár hivatalos Facebook-oldala)