Szánthó Miklós: Mi vagyunk a lázadók!

Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint az első polgári körök óta annyi változott, hogy ugyanaz a hazai szellemi kör, mely korábban Moszkva támogatását élvezte, most „felfedezte” magának Brüsszelt. Szánthó Miklós szerint éppen ezért van szükség a digitális polgári körökre.

2025. 08. 11. 22:16
Fotó: DOMINIC GWINN Forrás: Middle East Images
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szánthó Miklós szerint a szuverenitás védelme ma egészen más kihívásokkal néz szembe. Ennek egyik oka, hogy ma a nyílt műveletek korát éljük, és ebben a nyugati globalista hálózat vérprofi. 

Tehát ma a magyar szuverenitás, nemzeti szabadság ellen irányuló elsődleges támadás Brüsszelből érkezik, amely teljes egészében hatalmába kerítette az Európai Uniót

– nyomatékosította Szánthó. 

Az Alapjogokért Központ igazgatója egyúttal arra is kitért, hogy szerinte miért fenyegeti a szuverenitást a Tisza Párt.

Ennek kapcsán Szánthó szerint fontos megérteni, hogy a „kis szuverenitásról való lemondás”, amit Magyar Péter emleget, valójában egy nagy történelmi eltévelyedés kezdete lenne. Senkiben szemernyi kétely ne legyen: amit látunk, az a magyar történelem és az 1990 óta zajló politika régi mintázata, csak pepitában.

Kurucuk és labancok, nemzetiek és nemzetköziek – ma szuverenisták a globalisták ellen. Utóbbi oldal vágyálma mindig az volt, hogy a nemzet oldódjon fel valami szélesebb, nagyobb entitásban, és ehhez keresnek mindig gazdatestet. Ez hol az isztambuli porta, hol a bécsi udvar, hol Berlin, hol Moszkva, hol Washington volt, most éppen Brüsszel, akinek aktuális kiszolgálója a labilis mentális viselkedési jegyekkel bíró Magyar Péter

– emelte ki Szánthó. 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.