Svájc, a kiszámított harmónia

Multikulturalizmus, mégis egységes szabályok. Évszázadok óta ezek jellemzik Svájcot. A történelem új kihívások elé állítja az alpesi országot, amely azonban szigorúan megvédi önnön érdekeit.

Sokkszerű az első élményünk: nem működik a parkolóóra Davosban. Már Svájc sem a régi? Alig merünk városnéző sétára indulni. Hiába pásztázom körbe a környéket, sehol egy hivatalos személy. Fiataloktól kérek tanácsot, mitévő legyek. „Nem hinném, hogy ilyen esetben tartani kellene a bírságtól. Fotózza le a szerkezetet, s ha mégis jönne büntetés, válaszként küldje el e képet, ami elegendő bizonyíték.” Praktikus javaslat, tökéletesen jellemzi, hogyan is működik manapság a világ. Így teszek. A két évtizeddel ezelőtti tapasztalat ad nyugalmat:

önkiszolgáló benzinkútnál addig bénáztam, amíg az automata elnyelte ötven svájci frankomat. Másnap, amikor munkaidőben szóvá tettem, az alkalmazottak keresztkérdések és ellenőrzés nélkül adták vissza az összeget és még ők kértek elnézést, amiért nem tüntették fel világosan az automata használatát.

A következő benyomás csak látszólag nem illik bele a nyáron is hűvös davosi mindennapokba: mintha csak a tel-avivi repülőtéren járnánk, a pályaudvaron ortodox zsidó családok jönnek-mennek. Ám ennek már hagyománya van. Davosban, különösen a nyár második felében, úgy három-négyezer zsidó család fordul meg vendégként. Tévedés, nem annyira a luxust, inkább a megfizethető nyugalmat keresve, a város ugyanis elsősorban téli üdülőközpont, az ezerötszáz méteres magasságban fekvő település nyáron inkább a megszállott túrázókat vonzza, a tó vize fürdőzésre nem igazán alkalmas.

Tradicionális öltözetükkel és hajviseletükkel az ortodox zsidók a vendégközösség különös színfoltját alkotják. Háborítatlanul élvezhetik az alpesi nyugalmat, zsinagógát látogathatnak, egyes éttermek pedig kóser ételeket kínálnak.

Telente már vegyesebb a kép. Többször zavart, sőt balesetet okozott, amikor az ortodox zsidók nem megfelelő téli öltözetben, akár szánkóval merészkedtek a sípályákra. Egy időben sűrűn cikkeztek erről Svájcban. Természetesen a svájci zsidó közösség vallási jogainak csorbítását olvasta ki a tiltó intézkedésekből. Mindhiába. Győzött a praktikum és a többségi érdek. Ezzel együtt az ortodox zsidókat továbbra is szívesen fogadják nyaranta.

Davos persze sokkal inkább ismertebb a Világgazdasági Fórumról és Thomas Mannról, itt játszódik a Nobel-díjas író egyik legismertebb műve, A varázshegy.

Thomas Mann százötven éve született, több eseményt rendeznek ennek apropóján. Kulturális csemege végigjárni a regény helyszíneit összekötő Thomas-Mann-Weget, ám le kell mondanunk róla, mert leszakad az ég. Vegyes élményekkel búcsúzunk Davostól: a városnak a marketingje erősebb, mint amilyen maga a valóság.

Durván kétszáz kilométerre nyugatra más multikulturális élmény fogad. Interlaken még svájci mércével is gyöngyszem. A hangulatos város kapocs a Thuni- és a Brienzi-tó között, amelyeket ráadásul csatorna is összeköt, továbbá tökéletes kilátás nyílik a nyáron is hófödte Jungfraura és négyezer méter magas társaira. Interlaken maga is gyönyörű, szűk környezetében pedig szebbnél szebb kirándulóhelyek érhetők el, elegendő csupán Lauterbrunnent és a sok vízesés közül a Staubbachfallt említeni. Nem véletlen, hogy anno a Svájcot népszerűsítő képeslapokon legtöbbször ez a festői völgy szerepelt.

Interlaken érthetően immár több mint egy évszázada a svájci és idővel az európai elit kedvelt üdülőközpontja. Manapság is tehetős turisták érkeznek ide, csak éppen már nem kimondottan a svájci vagy európai városokból, hanem sokkal inkább az arab világból. Más városokban, Zürichben, Luzernben és mindenekelőtt Genfben is találkozhatunk gazdag arab turistákkal.

(Kálvin városában büszkén húzhatjuk ki magunkat, hiszen Bocskai István domborműve előtt is sűrűn fotózkodnak a vendégek. Bizonyítva, mennyire jelentős alakja volt a protestantizmusnak, az erdélyi fejedelem alakját is megörökítették a reformáció falában.) Mégis érezhetően Interlaken a leginkább felkapott desztináció, a város az elmúlt bő évtizedben egyenesen ráállt a gazdag arabok fogadására. Imasarok, halal étkezés, lovaglás, evezés, túrázás csadorban, a vendéglátók mindenben igyekeznek a muszlim turisták kedvében járni. Bírálták is ezért a helyi szolgáltatókat, de hát az üzlet az üzlet, így a válasz.

S persze a törvény megkerülhetetlenül törvény. Először nem értem, az arab nők miért viselnek nagy számban orvosi maszkot, miközben a férfiak nem. Nos,

2009-ben, népszavazás eredményeként nem csupán újabb minaretek építését tiltották meg Svájcban, hanem több kantonban betiltották az arcot teljesen elfedő burka és nikáb viselését is. Erre kreatív megoldás a maszk, ami ellen nem lehet kifogás.

Vajon mi vonzza a zsidó és az arab turistákat Svájcba? Nem csupán a festői környezet. Ezenfelül a biztonság, a kiszámíthatóság és természetesen a Közel-Kelethez mérten hűs idő. Az arab országokban júniustól szeptemberig a szabadban kibírhatatlan a hőség, a tehetős réteg szívesen tölti ezt az időszakot Európában.

Svájc határozott vonalat húz a migráció, különösen az illegális migráció és a turizmus, pláne a minőségi turizmus között. Érdemes lenne tanulni a példájából. Nem akarok tippeket adni, de Magyarországnak is vannak csodás építészeti örökséggel egybefont kiaknázatlan természeti kincsei, amelyek a legkényesebb igényeket is képesek lennének kielégíteni.

A szolgáltatás színvonalának emelése mellett célzott marketinggel talán a kimondottan tehetős külföldi vendégeket is ide lehetne csábítani.

Svájc előnye persze több tekintetben szinte behozhatatlan. A multikulturalizmus ott alapadottság, nem felkapott ideológiai kérdés. A megszokott élmények ma is elevenek. Vegyes nyelvű területen, így például Bernben vagy Bielben nem csupán a feliratok többnyelvűek, megesik, hogy az eladó franciául köszön ránk, majd, látva tétovaságunkat, németre vált, szükség esetén csupán, alig észrevehető grimasz kíséretében pedig angolra.

Van okunk az irigységre. Kelet Svájca – ez volt évszázada az erdélyi magyar vágy, ami máig csupán utópia. Megérjük-e valaha, hogy Erdélyben gyanakvás nélkül tekintenek a magyarokra?

A svájci jólét madártávlatból idillikus, maga a megtestesült földi paradicsom. A harmónia azonban nagyon is szabályozott, soha nem öncélú, és csak látszólag a látogatók, valójában a helyiek érdekét szolgálja.

A bevándorlókra – érkezzenek bárhonnan – egységesen szigorú szabályok érvényesek. Csak akkor válhatsz svájcivá, ha belesimulsz a svájci szerkezet óraműszerű pontos menetébe, igazolhatóan a társadalom hasznos tagjává válsz.

Legyen jövedelmed, fizess adót, tartsd be a szabályokat a legapróbb részletekig. Nem elég, hogy nem léped túl a megszabott sebességet, ha egy kereszteződésben tétován haladsz tovább – látva a külföldi rendszámodat –, gyakran rád dudálnak és levillognak, mintha csak Nápolyban járnál.

Svájc története tele van paradoxonokkal. Alapos a gyanú, hogy a második világháború alatt a nácik aranyai is pihentek itt, és a mai napig akadnak, akik szerint szerte a világban a feketegazdaságban megtermelt jövedelem egy része svájci számlákon landol. A biztonság és a semlegesség ára néha a gyanús csönd. Ez a csönd ma is jelen van: örömmel fogadják a gazdag arabokat, de az iszlám terjedését szabályozzák. Szívesen látják a zsidókat, de nem engedik, hogy Davost a saját képükre formálják.

A svájci jólét mögött valójában a közös érdekek szövetsége áll.

A hegyek között mindenki tudja: a vasút csak akkor pontos, ha minden kocsi együtt mozog. A tolerancia itt nem filozófiai krédó, hanem működési elv.

Addig tart, amíg nem borítja fel a rendszert. Ezért működőképes, még ha ridegnek is hat.