És itt el is időzhetünk egy kicsit, mert ez a gondolatsor olyan esszenciális összefoglalása a birodalmi szemléletnek, ami igen tanulságos lehet a jövőre nézve. Mert, hogy először is miért van szüksége az amerikai birodalomnak demokratikus átmenetre egy olyan országban, ahol amúgy valóban nincs demokrácia, de az elmúlt évszázad során és jelenleg is az amerikai birodalom számos igen fontos stratégiai szövetségesénél nemcsak hogy nincs demokrácia, hanem a lehető legteljesebb „antidemokrácia” áll fenn tartósan? Példának okáért abban a Szaúd-Arábiában, ahol Venezuela után a világ második legnagyobb kőolajtartaléka található.

A kissé általánosabb további kérdés, hogy ha a demokrácia szemszögéből közelítjük meg a problémát, akkor demokratikus módon miért nem lehet például a nagyszerű venezuelai népre bízni azt, hogy akar-e egyáltalán demokráciát, mert ugyebár, ha ő az a nép, aki majd uralkodik (hiszen a demokrácia a nép uralmát jelenti), akkor az volna talán a legcélszerűbb, hogy önmaga uralmát, vagyis a demokráciát ez a nagyszerű nép (ha már úgyis olyan nagyszerű) maga hozza létre. Arról nem is beszélve (vagy nagyon is beszélve), hogy a liberális demokrácia és szabad piacgazdaság kombinációja, amiről Francis Fukuyama a Történelem vége című könyvében úgy vélte, hogy az emberiség társadalmi-gazdasági berendezkedéseinek legvégső fázisa, mert ennél tökéletesebb berendezkedés elvileg sem létezik, nos ez a berendezkedés valójában nem más, mint Nyugat meghatározó globális tőkestruktúráinak ma már alig leplezett planetáris diktatúrája, amely történelmi szintű végzetes válságban van.

Félretéve most már éppen ezért az iróniát, nincs itt szó természetesen semmiféle demokratikus átmenetről. Ez a kaland Caracasban egy kétségtelenül igen látványos nyitánya volt a kialakulóban lévő „háromtest-birodalom” globális uralmának.

Mivel az amerikai birodalom százéves világuralmának a végére ért, a továbbiakban egyedül képtelen a világ feletti hatalom gyakorlására, ezt meg kell osztania a triumvirátus másik két tagjával, Kínával és Oroszországgal. Felosztják tehát a világot, és evidens, hogy „Amerika az amerikaiaké”, vagyis az amerikai birodalom totálisan szabad kezet kap a nyugati féltekén a szó szoros értelmében bármire. (Épp ezért Kanadára, Grönlandra és Nyugat-Európára is hasonlóan lesújt majd előbb vagy utóbb ez a „szabad kéz”). Azért kellett tehát ennek az akciónak ilyen látványosnak lennie (mint például szeptember 11-e vagy a gázvezeték felrobbantása is volt), hogy amint azt az amerikai külügyminiszter nagyon helyesen mondta, hogy „sokan megtanulják ezt a leckét”. Az akció látványossága ugyanis rövidesen megtanítja azt a leckét is, hogy viszont akárcsak most Amerika Amerikában, úgy Kína is azt csinálhat Ázsiában és Oroszország Közép- és Kelet-Európában, amit csak akar. És ez igen kemény lecke lesz mondjuk Tajvan, Dél-Korea és Japán, vagy Ukrajna, Lengyelország és a Baltikum számára.

De hát rendnek kell lennie! És ez a világrendszer nyomán kialakuló új rend. Kemény lesz, de még mindig jobb, mint az egész világot elpusztító atomháború, ami ennek alternatívája lenne.

A szerző közgazdász