A kommün fokozza az osztályharcot

Pár héttel a kommunista puccs után a kötelező lelkesedés érzékelhetően kezd alábbhagyni. Hosszas beszédek követik egymást a gyűléseken.

Román katonák vonulnak egy magyar városban Fotó: Wikimedia

Pár héttel a kommunista puccs után a kötelező lelkesedés érzékelhetően kezd alábbhagyni. Hosszas beszédek követik egymást a gyűléseken, közös jellemzőjük a burzsoázia és az ellenforradalom elleni mozgósítás. Közben megindul a román támadás, ami a kommün vezérkarát készületlenül éri.

Lukács György közoktatásügyi népbiztos az április 15-i Népszavában A győzelmes proletariátus taktikája címmel fejtegeti: hibáztak „azok a szocialisták, akik a parlamenti küzdelmek idején a többségre jutástól remélték a proletariátus győzelmét”. A filozófus receptje: „Az osztályharcot élesebbé, kíméletlenebbé kell tenni, mint eddig volt (…). Amíg van burzsoá osztály, addig van osztályharc.”

Hasonlóan nyilatkozik Kun Béla is a tatabányai népgyűlésen a Pesti Napló tudósításában: „Az ellenforradalom készül is, erre kell készülnünk nekünk is.” A külügyi népbiztos szerint „nincsen messze az idő, amikor meglesz az összeköttetésünk az oroszországi vörös csapatokkal”.

Az április 16-i napilapok nagy terjedelemben számolnak be a Budapesti Munkástanács alakuló üléséről. Kun Béla azt ecseteli: „A proletariá­tus nem békülhet ki mindaddig, amíg egyáltalában léteznek osztályok.” A burzsoáziával kapcsolatban pedig: „Minden ellágyulás, minden szentimentalitás veszedelme az osztálytudatnak alkalmas arra, hogy elhomályosítsa az osztálytudatot és gyöngítse a proletariátus osztályharci készségét, amelyre ma inkább szükség van, mint valaha.”

Leszögezi: „A tanácsnak hármas föladata van. Azt jelenti, hogy megszüntetjük vele a burzsoá államrendszernek megfelelő hármas funkciókör megoszlását, megszüntetjük vele azt, hogy külön hozzák a törvényt, külön hajtják azt végre és külön bíráskodnak a törvények megszegői ellen.” S hogy „miért kellett fölrúgni a parlamentarizmust” és helyére a „proletariátus osztályképviseletét”, a tanácsrendszert tenni?

A felelet: „Teljesen kilátástalanná vált minden rábeszélés, minden parlamenti vita, nem lehetett kiszakítani a burzsoáziából egyes részeket abból a célból, hogy a burzsoáziának egymás közötti ellentéteit fölhasználhassuk arra, hogy bizonyos eredményeket érjünk el a proletariátus javára.”

Landler Jenő népbiztos kiemeli: „A munkásság azt mondta, hogy megunta a pártközi szeretkezést (sic!), a gyakorlatba átültette a Kommunista Kiáltvány azon alapelvét, hogy a proletariátus csak önmagát szabadíthatja meg.”

Közben a pártlap egy-két nappal később ad hírt arról, hogy a sárospataki lázadás „főbűnösét”, Kriskó Jánost, aki két vörös gárdistát megölt, felakasztották. Arra nem tesznek utalást, hogy Becker Andrást, akit cinkostársként emlegetnek, szintén felakasztották, csak őt nem Sátoraljaújhelyen, hanem – mint Gratz Gusztáv A Forradalmak korában írja – a sárospataki városháza vasrácsára.

Jászárokszálláson három embert ítél golyó általi halálra a forradalmi törvényszék, amit azonnal végrehajtanak a sajtóbeszámolók szerint. Az ítélet okait nem ismertetik. Egy másik hír: „A forradalmi törvényszék tízévi fegyházra ítélte Szeidner Józsefet, mert a marhahúst a maximális áron felül árusította egy-két koronával.”

Román katonák vonulnak egy magyar városban
Fotó: Wikimedia

Április 17-én a Pesti Hírlap közli: „A románok a fegyverszüneti szerződés utólagos flagráns (nyilvánvaló – a szerk.) megsértésével megtámadták az erdélyi határon álló csapatainkat. A támadást április 16-án kezdték és a mai napon folytatják.” A tanácskormány – amelyet a támadás készületlenül ér – 19-én „Veszélyben a forradalom! Munkások! Elvtársak! Elvtársnők!” megszólítással hosszas kommünikét tesz közzé. „Fegyverkezzetek!”, mert „Elérkezett a tettek ideje a nemzetközi proletárság magyarországi csoportja számára.”

Hurráoptimistán hozzáteszik: „Bizonyos, hogy román proletár testvéreink soraiban is ott jár a szociális forradalom lelke. Bizonyos, hogy a kezükbe nyomott fegyvert ők is hamarosan elnyomóik és hóhéraik ellen fordítják majd!” „A nemzetközi burzsoáziától és cselédségtől (sic!) fenyegetett magyarországi proletárforradalom védelmére” szólítják föl „a munkások, parasztok és katonák millióit”.

A budapesti munkás- és katonatanács 19-i ülésén Kunfi Zsigmond közoktatásügyi népbiztos úgy látja: „A proletariátus diktatúrája, hatalma Magyarországon aránylag túlságosan kevés áldozattal (sic!), túlságosan könnyen, aránylag nagyobb harcok és veszedelmek nélkül valósult meg.” Kun Béla hangoztatja: „Nem állunk a területi integritás alapján.”

Majd kiadja a jelszót: „Minden proletár ki a frontokra!” Szamuely Tibor népbiztos úgy fogalmaz: „Ma a veszély közeledtére vörös lobogót kell körülhordozni, amelyre az legyen írva: Veszélyben a proletár-haza! Halál a proletariátus minden ellenségére! Halál a burzsoáziára!”

A Népszava összegzése: „A nemzetközi proletárforradalom igenis jön, úton van, és ha a munkásság minden áldozatra kész (…), akkor hasztalan örvendeznek vackaik rejtekhelyén a nyílt és titkos ellenforradalmárok.”

A sorozat első részét ITT, a másodikat ITT, a harmadikat ITT, a negyediket ITT tudják elérni.