A mostani kiállítás egyik alapgondolata is ehhez kapcsolódik. A művészek nem feltétlenül a régi ábrázolásokat ismétlik meg, hanem saját koruk kérdésein keresztül értelmezhetik újra a mitikus alakokat.
A középkor különös könyvei tele voltak csodás teremtményekkel
A tárlat alcímében szereplő bestiárium kifejezés a középkori állatkönyvekre utal. Ezek a kéziratok valóságos és képzeletbeli állatokat egyaránt bemutattak, gyakran gazdagon díszített illusztrációkkal. A bestiáriumok azonban nem a mai értelemben vett állattani kézikönyvek voltak. A különböző teremtményekhez erkölcsi, vallási és jelképes jelentéseket kapcsoltak, az állatok tulajdonságait pedig gyakran példázatokként értelmezték. Egy oroszlán a hatalmat vagy a bátorságot jelképezhette, az egyszarvúhoz a tisztaság képzete társulhatott, a különféle szörnyalakok pedig a veszély, a bűn vagy az ismeretlentől való félelem megtestesítői lehettek.
A középkori ember számára ezek a történetek a világ értelmezésének részét alkották. A természet megfigyelése, a vallási gondolkodás és a képzelet nem különült el olyan élesen, mint napjainkban.
A bestiáriumokban ezért olyan teremtmények is helyet kaphattak, amelyek létezését ma már nem tekintjük valóságosnak. A könyvek illusztrációi mégis maradandó hatást gyakoroltak az európai vizuális kultúrára. A különös állatok és ember-állat keveréklények alakjai a templomok faragványain, a kéziratok díszítésein, a festményeken és később a világi művészetben is megjelentek.
A Hegyvidék Galéria kiállítása ehhez a sok évszázados hagyományhoz kapcsolódik, de már a 21. század művészeinek szemszögéből közelít a témához.
A magyar népmesék világából sem hiányoznak a titokzatos lények
A magyar néphagyomány szintén rendkívül gazdag természetfeletti alakokban. A népmesékben és mondákban visszatérő szereplő a sárkány, a táltos paripa, a tündér, az óriás vagy a boszorkány. Ezek a figurák gyakran fontos szerepet töltenek be a történetek erkölcsi rendjében. A hősnek le kell győznie a sárkányt, ki kell állnia a próbákat, vagy éppen egy különleges képességű segítőtárs támogatásával kell eljutnia a céljához.
A táltos paripa például a magyar mesékben sokszor kezdetben jelentéktelennek, gyengének tűnő állatként jelenik meg. Amikor azonban a hős megfelelően bánik vele, feltárulnak rendkívüli képességei, és segítőjévé válik a kalandok során.
A sárkány alakja ezzel szemben gyakran a legyőzendő akadályt jelképezi. A három-, hét- vagy tizenkétfejű sárkányokkal vívott küzdelmek a magyar népmesekincs jól ismert motívumai. A tündérek, boszorkányok és más természetfeletti szereplők azonban nem mindig sorolhatók egyszerűen a jó vagy a rossz oldalára. Egyes történetekben segítők, máskor ellenfelek, és előfordul, hogy viselkedésük a hős döntéseitől függően változik.
A mitikus lények ezért az emberi tulajdonságok és élethelyzetek megjelenítésére is alkalmasak. A félelem, a bátorság, a kapzsiság, a hűség vagy az áldozatvállalás olyan alakok segítségével válik láthatóvá, amelyek a hétköznapi valóságban nem léteznek.
A népmesék világa a kortárs képzőművészet számára is gazdag motívumkincset kínál. A régi szereplők új formában jelenhetnek meg, miközben az alkotók saját koruk kérdéseire keresnek választ.
























