Európa kisebbségei a Nemzeti Színházban
A Synergy fesztivál 2017-ben alakult Újvidéken.
A Synergy fesztivál 2017-ben alakult Újvidéken.

Werkfilm mutatja be a nemzetközi színházi produkció létrejöttének elkapott pillanatait.

A Nemzeti Színház fiatal színészei valóban megbirkóztak a feladattal.

A 10. színházi olimpia rendkívül sikeres volt, az előadások látogatottsága 95 százalék feletti – mondta Vidnyánszky Attila.

Színháztörténeti jelentőségű programok, folyamatosan javuló mutatók és nehézségek egyaránt jellemezték a Nemzeti Színház elmúlt évadát.

A Margitsziget adott otthont a 10. színházi olimpia zárórendezvényének.

Kilenc bemutatóval, köztük folkoperával és irredenta kabaréval jelentkezik a teátrum.

Évszázadokig tetszhalott hagyományt támaszt fel a passió.

A Nemzeti Színház kezdeményezésére koszorúzással emlékeztek az egykori színházigazgatóra, rendezőre, születésének 120. évfordulója alkalmából.

Az előadás kérdésfelvetései izgalmasan feszülnek össze a régi korok emberének mély hitével.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szervezők több helyszínen, számos programmal készülnek.

Sok lehet a gond a tiszás jelölt alapítványa körül.

Budai Gyula szerint nem véletlen, hogy Magyar Péter szakértőjének nem adják vissza a fegyverét.

Folytatódik a miniszterelnöki országjárás.

A megállapodást rendkívül egyenlőtlen versenyre kényszerítené a magyar gazdákat.

A Néppárt döntése kikövezte Európa útját a háborúba.

Döntés született arról, hogy az Európai Bizottság hárommilliárd eurót fordít a migrációval kapcsolatos kiadásokra.

A kínai kormány döntésének oka, hogy több halálos baleset is történt az országban, amik után nem nyíltak ki az ajtók.

Karácsony Gergely Stockholmban vett át LMBTQ-elismerést, miközben a főváros vezetése továbbra is törvénytelenül működik helyettes nélkül.

Közleményt adott ki a hatóság, folyamatosak az ellenőrzések.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.