A Bánk bán szövegét tekintve messze, ám üzenetét nézve közel áll a mai korhoz és annak vívódásaihoz. Vidnyánszky Attila rendezése pedig képes mindezt ma is értelmezhető kontextusba helyezni úgy, hogy nem csonkítja meg nemzeti drámánk értékeit. A rendező korábban azt nyilatkozta lapunknak, hogy Katona József drámáját ezúttal lendületes, fiatalos formában álmodta újra, amiben kiemelt szerepet kapnak a fiatal színészek. Ennek megfelelően azt láthatjuk, hogy szinte az összes főszerepet az új nemzedéknek szánta, akik a súlyos szerepeket egyfajta belső könnyedséggel viszik színre. A királyt alakító Berettyán Nándor csak az előadás legvégén tűnik fel, ám jelenlétével és tartásával valóban uralkodói hatást kelt a színpadon. Belépője tekintélyt parancsol a játszótársak és a nézők között egyaránt, míg a kimondott fájdalmával viaskodó visszafojtott érzelmek együttérzésre késztetnek: mindez morálisan a személyes érintettségtől elvakult hívei fölé emeli.

Nem túl hálás Gertrudis szerepe, ám Ács Eszter alakításában megjelenik a királyné komplexitása. Excentrikus játéka a saját embereinek szóló bizalmaskodás, illetve a magyarok irányába mutatott státus kellékei. Barta Ágnes Melindájának sokkal jobban áll a második felvonás zavarodottsága, s Bánkkal és a királynéval közös jeleneteiben, amikor több szövege van, igazán meg tudja mutatni a karakter belső motivációit. Szabó Sebestyén László Biberachja igazi kívülálló, aki nemcsak a cselekményszálakat keveri össze, hanem a kortárs és a korhű világ elemeit is. A nehéz jelenetek feszültségét oldja közbeszólásaival, utalásaival, s ez igazán jól áll neki. A legnehezebb feladat mégis a címszereplőt alakító Berettyán Sándornak jutott, aki Bánkot a személyes érintettség felől közelíti meg. Arcjátéka rétegelt, ám testkezelése és pózai kissé merevvé teszik a vívódó nagyurat.
A fiatalabbak mellett mindenképpen ki kell emelni a Kristán Attila által életre hívott Tiborcot, aki a nemesek pózai és pátoszos kiállásai mellett az őszinte egyszerűség egyetlen képviselője. Ahányszor színre lép, szöveg nélkül is mindig magára vonja a figyelmet. Gesztusai könnyedén, manírok nélkül érvényesülnek: a sodró lendületű, tornádószerű látványban és cselekményben ő a vihar nyugodt tisztaságú, érinthetetlen közepe.