– Az idei verzióban fiatal színészeket bízott meg a főbb szerepekkel. Ezzel támogatja az újabb generációt, ugyanakkor ez egyfajta elvárást is jelenthet.
– A Nemzeti Színházban komoly színésszé nőtték ki magukat az új nemzedék képviselői. Egy jó szerep lehetőséget biztosít a színésznek, hogy fejlődjön, építkezzen általa – szeretném, ha ez történne a játszókkal. Általában javarészt idősebb kollégákra osztjuk a Bánk bán szerepeit, mert ezek úgynevezett nagy szerepek. Kell a tudás, és a hitelesség érdekében is sokszor az idősebbekre esik a választás, holott Gertrudis huszonnyolc éves volt, amikor megölték.
Ez egy fiatalos, lendületes előadás lesz egy különleges térben, sok zenével. Ehhez a koncepcióhoz pedig a fiatal színészek jobban illettek.
A művészeti vezetés egyik fontos kihívása az, hogy miként építünk fel egy színészt. Mikor jön a pillanat, amikor egy adott szereppel terhelhetek valakit? Meg kell találni azt az pillanatot, amikor már nem korai az adott szerep, nem roppan össze a súlyától, hanem meg tudja csinálni, és egy új dimenzióba emeli a művészetét. A fiatalok, akiket főszerepekben láthatnak majd, mind a tanítványaim. Ilyen szempontból is egészen csodálatos ez az egész. Megértek arra, hogy ilyen szerepeket játsszanak. Elbírják, és nagyon jól áll nekik.
– Vannak olyan rendezéseken átívelő szimbólumok, amiket szívesen használ újra és újra – akár új jelentéssel kiegészítve. Ilyen például Az ember tragédiájában látható lámpa és földkupac.
– Valamit megtalálok, beleszeretek egy megoldásba, és ezt a kulcsot viszem magammal esetleg több rendezésbe is. Hetedszer állítom színre a Bánk bánt, és természetes, hogy számos általam jónak ítélt megoldást megtartok. Nem is akarok lemondani róluk, hiszen ezeket mi találtuk ki a színészekkel, mindig a mi gondolataink mentén születik meg a megoldás. A tér viszont teljesen új, teljesen más. De a fő különbség az, hogy a hangsúlyok mindig változnak. A 2002-es előadásomban például – nagyon furcsa módon, talán azt is mondhatom, hogy korlátolt módon – egyáltalán nem volt számomra fontos az ötödik felvonásban a király megjövetele, és ezáltal a kegyelem gyakorlása, az engesztelődés lehetősége. Az öt évvel ezelőttiben, itt, a Nemzeti stúdiójában viszont ez volt a leghangsúlyosabb pillanat.
Most a bizonytalanságérzet, a kapaszkodók nélküliség adja a vezérfonalat. Az érzés, hogy minden változik, és nehéz stabil tájékozódási pontokra találni.
Biberachok sokaságát figyelhetjük meg magunk körül, miközben jelen vannak olyan erők, amelyek nyomán a világ megy valahova. Nem biztos, hogy jó irányba, de ezeket az erőket nem tudjuk tetten érni úgy, ahogy szeretnénk, nem tudjuk befolyásolni őket. Ezek az alapgondolatok, amelyekből idén kiindultunk.
