Szintézis Madách Imre fő művéből

Madách Imre születésének 200. évfordulóját, egyben páratlan kulturális és művészeti egységet ünnepelt Az ember tragédiája előadás június 23-án, az Óbudai-szigeten. A Madách-szimpóziumon már hangolt az a közel kétszáz fiatal, akik tizenegy országból érkeztek Budapestre, hogy több hónapos munka után bemutassák víziójukat az emberiség útjairól. A maratoni előadás több nappal később is hatással van a nézőre.

Falanszter Fotó: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház Forrás: Nemzeti Színház

A török diákok által bemutatott szín, Konstantinápoly. Fotó: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház

Sokszor ismétlődő kulcsmondatokat hallottunk kezdetben a második és harmadik színben is, így a teremtés szépségeit csodáló Ádám(ok) és Évá(k) részéről: „Ah, élni élni: mily édes, mi szép!”, de visszatér több alkalommal Ádám döbbent kérdése, a Lucifer által felidézett látomások kezdetén is: „Óh, e zűr között / Hová lesz énem zárt egyénisége?” Ez utóbbi az egyéniség-közösség kérdéseit veti fel, s nekünk már bizonyosan mást jelent, mint a harmadik színben valaha. Ami nem hangzott el minden nyelven, azt a feliratok segítségével követhettük angolul és magyarul.

Mivel minden színházi társulat a saját értelmezését nyújtotta, elmondható, hogy a hagyományőrzőtől az egészen szokatlanig számos Ádám-, Éva- és Lucifer-alak kelt életre előttünk. Talán a legrendhagyóbb a román társulat többszereplős Luciferje volt, aki férfiak és nők, mondhatni egy egész légió alakjában gyötörte Ádámot az Eszkimó szín során, illetve Kepler Borbáláját (Évát) is egy orgiaszerű boszorkányszombaton mutatta meg nekünk, aki a lázas éjszaka s a francia forradalom álomképe után ébredt rá a rideg magány valóságára. Az ember tragédiája legösszetettebb részei ezek talán, ahol a kettős álomban Éva kettős alakban volt látható: a párizsi szín idealizált nőalakja és a Danton-Ádámot elundorító pórnő egy és ugyanaz – a francia színművészhallgatók mindkét nőalakot elénk idézték, s hűen, hagyományos megoldással adták át a Madách által megragadott történelmi pillanat lényegét.

Lucifer, egyik alakjában. Fotó: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház

Társadalomkritikában nem szűkölködtünk: az angol diákok előadásában a Londoni szín – a 19. század fogyasztói világa állt előttünk, Madách kora. Itt Ádámot egy lány alakította, sőt Lucifert is, egyik alakjában, valamint egy egyszerre nő s férfi (transzgender) Lucifert is láthattunk, mellé pedig egy gúnyos fricskát a vásári komédia során, egyenesen a brit királyi családnak címezve. A „minden eladó” értéktelen, vásári forgatagában Ádám elkeseredetten kutatta Évában a tisztaságot, ám a Haláltánc-jelenetsorban a sírba lépő szereplők már semmi jót nem ígértek. A már korábban a játéktéren elhelyezett óriási csontvázelemek jelezték, hogy a hanyatlás színei következnek: a római szín végén már rettegést hozott a pestisjárvány a halál legyőzhetetlenségét hirdetve, a középkori haláltáncmotívumot megelőlegezve. A jelképes erővel bíró koponya a színpadon is marad egészen az utolsó színig, hol a szemgödrökben elhelyezett levágott fejekkel (párizsi szín), hol folyamatos forgásban.

A párizsi szín, Luciferrel. Fotó: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház

Az egyre inkább fizikai valójában is szenvedő Ádám egyre reményvesztettebb lett. Nemcsak a hit, a tudomány veszett el, mert már az egyén sem és a közösség sem volt képes értelmet adni a létnek. Maradt a falanszter szürke egyformasága: menetelő arctalan figurák sora, számok mögé írt emberi sorsok, vegykonyhában gyártott társadalom – ebben az apokaliptikus képben is lenyűgöző volt a fiatalok precíz együttműködése. A grúz és kanadai diákok által bemutatott Űr-jelenetben aztán már csak hangokat hallottunk és tökéletesen kidolgozott táncszínházi elemek sorát láttuk: az egyöntetűen feketébe öltözött alakok közül később kiemelkedik Ádám és Éva kettőse is, de nem szóltak egymáshoz. Az Eszkimó színben visszaérkező Ádám azután a jég kietlenségében vegetáló embermaradványt látta, s borzadva nézte a rá erőszakolt eszkimófeleség alakját. A magyar diákok alakította tizenötödik színben végül, a Paradicsomon kívüli létben kesergő első embert a halálugrástól Éva ígéretes szavai rettentették vissza, s az Úr sokat idézett szavai melegítették fel lelkét: „Mondottam ember, küzdj’ és bízva bízzál!”

A hihetetlen erejű közösségi alkotás végén felharsanó taps már nemcsak a szereplőknek szólt. A részt vevő fiatal művészek átérezték Madách látnoki képességét, az időutazás drámájának üzenete mindenkit megfogott. Így az sem volt meglepő, hogy a diákok spontán lelkesedéssel köszöntötték Vidnyánszky Attilát, aki összefogta a csapatokat és egybekomponálta az élőképek lenyűgöző sorozatát.

Ádám, az utolsó pillanatokban, mikor már mindent feladna. Fotó: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház

Végezetül a kettős évfordulóhoz, és a megtekintés lehetőségéhez visszatérve érdemes tudnunk, hogy a viharos júniusi estén rögzített előadás a magyar dráma napján, egyben a darab első bemutatójának 140. évfordulóján, szeptember 21-én lesz majd látható várhatóan a köztelevízió műsorán.  

Az előadáson szereplő hallgatók és intézményeik:

Keretszínek – Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest,  MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézet, Kaposvár

Menny – Warsaw Film School,
Az egyiptomi szín –  Academy of Arts, Higher Institute of Dramatic Arts, Giza
Az athéni szín – Athens Conservatoire Drama School
A római szín – Centro Teatro Attivo, Milánó
Konstantinápoly – Istanbul Aydin University
Prágai színek és Eszkimó szín– Ion Luca Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem, Bukarest
Francia szín (álom) – EICAR, The International Film and Television School, Párizs
Londoni szín – Liverpool Institute for Performing Arts
Az űr – York University, Toronto és Állami Sota Rusztaveli Színház- és Filmművészeti Egyetem, Tbiliszi

Borítókép: A Falanszter rideg világa Madách Az ember tragédiája című drámájából (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)