A jelképek erejéről beszélt Vidnyánszky Attila
Évezredeket, népeket, gondolatokat köt össze a színházi maszk.
Évezredeket, népeket, gondolatokat köt össze a színházi maszk.

Bemutatták Az utcazenészt a Nemzeti Színházban.

Ha az ember visszatekint, egy sor dologra büszke és egy sor dologban van hiányérzete – mondta lapunknak Vidnyánszky Attila.

A hajón önmagunkat és értékeket menthetünk át.

Szász János durván, igaztalanul beletiport az őt elismerő, nagyra tartó magyar kulturális életbe.

Oscar-díjas színésznő és ukrán társulat is szerepel az idei év egyik legnagyobb európai kulturális ünnepén.

Grandiózus fesztiválsorozat indul a Nemzeti Színházban, amely a Jelen/lét Fesztivállal kezdődik, majd a MITEM-mel folytatódik, s a 10. Színházi olimpiában csúcsosodik ki.

A 10. Színházi Fesztivál számokban: 35 ország, kétszáz társulat, hetven helyszín, 550 előadás.

Március 19. és 27. között rendezik meg a magyarországi nemzetiségi színjátszás seregszemléjét.

Az előző, 2019-es olimpiának két fővárosa is volt, az orosz metropolisz, Szentpétervár és a japán Toga. Most viszont ránk figyel majd az egész világ.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szervezők több helyszínen, számos programmal készülnek.

Sok lehet a gond a tiszás jelölt alapítványa körül.

Budai Gyula szerint nem véletlen, hogy Magyar Péter szakértőjének nem adják vissza a fegyverét.

Folytatódik a miniszterelnöki országjárás.

A megállapodást rendkívül egyenlőtlen versenyre kényszerítené a magyar gazdákat.

A Néppárt döntése kikövezte Európa útját a háborúba.

Döntés született arról, hogy az Európai Bizottság hárommilliárd eurót fordít a migrációval kapcsolatos kiadásokra.

A kínai kormány döntésének oka, hogy több halálos baleset is történt az országban, amik után nem nyíltak ki az ajtók.

Karácsony Gergely Stockholmban vett át LMBTQ-elismerést, miközben a főváros vezetése továbbra is törvénytelenül működik helyettes nélkül.

Közleményt adott ki a hatóság, folyamatosak az ellenőrzések.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.