Vidnyánszky Attila: Ízig-vérig, minden porcikájában színház akarunk lenni

Azt gondolom, az egyik legbátrabb repertoárja a Nemzeti Színháznak van, mert minden évben három-négy olyan előadást láthat itt a közönség, amit máshol nem – fogalmazott lapunknak Vidnyánszky Attila. A Nemzeti Színház vezérigazgatójával a 2025/26-os évad bemutatóiról, rendezőiről és arról is beszélgettünk, mit szól ahhoz, hogy a debreceni Csokonai Nemzeti Színház kultúrstratégiai intézmény lett.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója Fotó: Éberling András

– Hogyan épít az idei évad azokra az impulzusokra, amelyeket az elmúlt szezonban és nyáron kaptak a fellépések, turnék, valamint az Úri muri, megazisten! című film forgatása alkalmával?

Vidnyánszky Attila vezérigazgató a Csongor és Tündét, valamint Karl Marx A tőke című művét állítja színpadra a Nemzeti Színház idei évadában. Fotó: Éberling András

A Nemzeti Színháznak rekordszámú nézője volt tavaly, idén is hasonlóan magas nézőszámra számítanak

– A Nemzeti Színház előző évada pazar volt, mintegy százötvenezer néző tisztelt meg minket azzal, hogy eljött az előadásainkra. Ennyi nézője még nem volt a 2002-ben megnyitott Nemzetinek. A külföldi színházakkal való együttműködések – a Kassai Nemzeti Színházzal közös, kétnyelvű Rómeó és Júlia, a Bukaresti Nemzeti Színházban bemutatott Bánk bán – továbbgondolásra sarkallnak. A kassaiakkal készül egy Márai-produkciónk, és a bukaresti társulattal is egy közös előadást szeretnénk létrehozni. Ezek a dolgok mind túlmutatnak egy színházi előadáson, turnén vagy fesztiválon.

Nyáron jött az Úri muri forgatása, jövő ősszel láthatja a közönség a filmet, amelyben a társulat szinte valamennyi tagja szerepel.

Emellett folyamatosan jelen voltunk határon innen és túl. A beregszásziakkal közösen állítottuk színpadra A revizort ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében a Gyulai Várszínházban – alig várom, hogy a Nemzeti Színházban is bemutassuk majd a darabot az ősz folyamán. Az elmúlt évadban több mint száz turnét valósítottunk meg, játszottunk öt országban, amire nagyon büszke vagyok. Román és bolgár fesztiválra készülünk ősszel, tavasszal pedig Koreába utazunk.

– A Nemzeti Színház mindig figyel a klasszikus és a kortárs, illetve a magyar és a világirodalmi darabok közötti egyensúlyra. Az idei évad bemutatóit milyen szempontok szerint állították össze?

– Az elvek mindig ugyanazok. Ragaszkodunk a Nemzeti Színház tradíciójához, ami azt jelenti, hogy egyrészt olyan darabokat keresünk, amelyek méltóak a színházunk színpadára, másrészt lehetőséget biztosítanak a színészeknek a fejlődésre, kiteljesedésre.

Ugyanakkor azt gondolom, az egyik legbátrabb repertoárja a Nemzeti Színháznak van, mert minden évben három-négy olyan előadást láthat itt a közönség, amit máshol nem. Voltaire Candide-ját még soha nem játszotta a Nemzeti, máshol se nagyon adták a felvilágosodásnak ezt a fontos művét – ezzel indul az évadunk. A Csongor és Tündének új, zenés feldolgozására készülök, és számomra nagy feladat lesz az egyelőre Karl Marx A tőke munkacímű előadás színpadra állítása. Egy nyelvileg és formailag is egészen különleges előadásra számíthat a közönség, amelynek alapjául szolgál Marx élete és műve, annak mába sugárzó – azt kell hogy mondjam: démoni – hatása. Viktor Rizsakov, aki a másfél évtizede sikerrel játszott Fodrásznő rendezője, a kortárs brit Nichola McAuliffe darabját, A szívem királynőjét viszi színre. Ilja Bocsarnikovsz pedig egy klasszikus amerikai drámát rendez, A mi kis városunkat. Ezek mellett Blaskó Péter Fejes Szabolcs tanítványommal színpadra állítja Az öreg halász és a tengert. Földes László Hobo és Berecz András is új, önálló esttel készül. 

De közben már íródik a Magyar Tudományos Akadémiával közös produkciónk, a Semmelweis szövegkönyve is, amivel a 2026/27-es évadot fogjuk kezdeni, adózva a magyar tudomány évének.

Mindemellett már elindítottuk a Magyar népmese háza programunkat is a Kaszás Attila teremben, amivel a legkisebbeket szólítjuk meg. Fontos eleme ennek, hogy az egyetemi rendező szakos hallgatók visznek színpadra egy-egy magyar népmesét, egymásnak adva át a stafétát. Németh Antal gondolatát követve azt mondhatom, hogy ízig-vérig, minden porcikájában színház akarunk lenni.

– Aleksandar Popovski rendezésében október 10-én mutatják be a Candide, vagy a radikális optimizmus című darabot. A macedón rendezőnek két előadása – A Mester és Margarita, Don Juan – is látható a repertoáron. Az előző két látványos színpadi vízió sikere miatt hívta meg az új évadra?

– Popovski egyrészt kiváló rendező, aki mindig valami különlegeset, provokatívat hoz, amit élvez a közönség, és a színészek nagyon szeretnek vele dolgozni, egy-egy próbafolyamat után feltöltődnek a munkától. Számos dologban szövetségesek vagyunk, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) rendezői osztályt visz, az ő hallgatói is jönnek hozzánk népmesét rendezni. De közös ügyeink vannak Törökország, Szerbia és Macedónia felé is.

– A Csongor és Tündét prózai változatban már színpadra állította 2016-ban. Mi indokolta, hogy most újra elővegye, ezúttal zenés formában? Szarka Tamás zenéje milyen új réteget ad a műhöz?

– Lassan tíz éve, hogy játsszuk Vörösmarty művét, és azt gondoltam, hogy egy új, frissebb szemléletű, kompaktabb előadást szeretnék létrehozni Szarka Tamás gyönyörű zenéjével, ami még inkább megszólítja az ifjúságot, mert a történet róluk szól. 

Az a cél, hogy a fiatalok érezzék és megtalálják önmaguk Csongorát és Tündéjét, átérezzék azt a csodát, amiről ez a mű mesél: hogy a hűség jutalma az igaz és tiszta szerelem, ami minden áldozatot megér.

Hiszem, hogy a három nagy drámai művünknek – Az ember tragédiája, Bánk bán, Csongor és Tünde – folyamatosan a Nemzeti Színház műsorán kell lennie. A következő évadban Madách Imre drámai költeményét újítjuk fel, hogy újra együtt legyen repertoáron a nagy triász.

– És annak milyen jelentőséget tulajdonít, hogy Tompa Gábor több évtizedes nemzetközi tapasztalattal a háta mögött a Nemzeti Színházban rendezi A király halódik című abszurd drámát?

– Tompa Gáborral szintén szövetségre léptünk, hiszen ő is rendezői osztályt visz az SZFE-n, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Nemzeti Színház között pedig egyre gyakoribbak a vendégjátékok.

Sokszínű repertoárunkban nincs abszurd dráma, szóval ez is egy nyomós érv volt, hogy meghívjuk őt rendezni, aki ennek a műfajnak mestere. Tapasztalt, nemzetközileg elismert színházi szakember, akivel a világ dolgai kapcsán sok mindenben egyetértünk, közös ügyeket szolgálunk.

Tőle is új impulzusokat kaphatnak a művészek. A mondás szerint a színész olyan, mint egy hangszer: játszani kell rajta. Nyilván én másként szólaltatom meg, mint Popovski, Tompa Gábor vagy Viktor Rizsakov, akik amellett, hogy kiváló rendezők, jeles pedagógusok is.

– Rekordszámú, 151 ezer nézője volt a Nemzeti Színháznak tavaly. Milyen közönségelérésre számítanak, illetve milyen egyéb célokat fogalmaztak meg a 2025/26-os évadra?

– Valószínűleg 151 ezer embert nehéz lesz behozni ebben az évadban, mert a tavalyi évet erősen „megdobta” a MVM Dome-ban előadott Egri csillagok, amit mintegy 20 ezren láttak. De úgy gondolom, hogy a 2025/26-os évadban is ott leszünk ennek a magas nézőszámnak a közelében. Nagyon pozitívak az előérzeteim, mert bérletből többet vásároltak idén a nézők, komoly közönségbázisunk van. Megrendezzük a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót, a MITEM-et, amelynek részeként több mint egy évtizede a világszínház legjelentősebb alkotói voltak láthatók.

A Nemzeti Színház egyszerre épít saját repertoárt, befogad előadásokat – tavaly több mint százat – és fesztiválokat, mint például a magyarországi nemzetiségek seregszemléjét vagy a Pajta Fesztivált, saját nemzetközi találkozót szervez, tájol és részt vesz a színházi felsőoktatásban is; jelenleg négy osztálynak vannak órái a színházban. Ezekre a pillérekre épül az a nemzeti színházi modell, amit 2013 óta építünk és működtetünk. Ez különböztet meg minket más színházaktól. 

– A debreceni Csokonai Nemzeti Színház, amelyet 2006 és 2013 között vezetett, kultúrstratégiai intézmény lett. Ön szerint milyen új lehetőségeket, erőforrásokat és szakmai kapcsolatokat hozhat ez a státusz a teátrum életébe?

– Rendkívül örülök annak, hogy ennek révén pluszforrásokhoz jut a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, ami egészen kiváló infrastrukturális lehetőségekkel bír. A város pazarul teljesített, egy új színházat épített, a régit felújította.

A teátrumot a régióban betöltött helye predesztinálja arra, hogy továbbgondoljuk szerepét, és ne egyszerűen egy előadásokat játszó teátrum legyen, hanem a Nemzeti Színházhoz hasonló intézmény, ahol az opera is hangsúlyosan jelen van.

Kiépülhet egy jelentős kulturális, színházi központ, az ott dolgozó emberekben látom a potenciált, hogy meg tudják ezt valósítani. A Csokonai Színháznak minden irányba lehet nyitnia, fejlődnie, és erre most lehetősége is lesz, mert komoly anyagi támogatáshoz jut.