Vidnyánszky Attila: Ízig-vérig, minden porcikájában színház akarunk lenni

Azt gondolom, az egyik legbátrabb repertoárja a Nemzeti Színháznak van, mert minden évben három-négy olyan előadást láthat itt a közönség, amit máshol nem – fogalmazott lapunknak Vidnyánszky Attila. A Nemzeti Színház vezérigazgatójával a 2025/26-os évad bemutatóiról, rendezőiről és arról is beszélgettünk, mit szól ahhoz, hogy a debreceni Csokonai Nemzeti Színház kultúrstratégiai intézmény lett.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója Fotó: Éberling András

– Aleksandar Popovski rendezésében október 10-én mutatják be a Candide, vagy a radikális optimizmus című darabot. A macedón rendezőnek két előadása – A Mester és Margarita, Don Juan – is látható a repertoáron. Az előző két látványos színpadi vízió sikere miatt hívta meg az új évadra?

– Popovski egyrészt kiváló rendező, aki mindig valami különlegeset, provokatívat hoz, amit élvez a közönség, és a színészek nagyon szeretnek vele dolgozni, egy-egy próbafolyamat után feltöltődnek a munkától. Számos dologban szövetségesek vagyunk, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) rendezői osztályt visz, az ő hallgatói is jönnek hozzánk népmesét rendezni. De közös ügyeink vannak Törökország, Szerbia és Macedónia felé is.

– A Csongor és Tündét prózai változatban már színpadra állította 2016-ban. Mi indokolta, hogy most újra elővegye, ezúttal zenés formában? Szarka Tamás zenéje milyen új réteget ad a műhöz?

– Lassan tíz éve, hogy játsszuk Vörösmarty művét, és azt gondoltam, hogy egy új, frissebb szemléletű, kompaktabb előadást szeretnék létrehozni Szarka Tamás gyönyörű zenéjével, ami még inkább megszólítja az ifjúságot, mert a történet róluk szól. 

Az a cél, hogy a fiatalok érezzék és megtalálják önmaguk Csongorát és Tündéjét, átérezzék azt a csodát, amiről ez a mű mesél: hogy a hűség jutalma az igaz és tiszta szerelem, ami minden áldozatot megér.

Hiszem, hogy a három nagy drámai művünknek – Az ember tragédiája, Bánk bán, Csongor és Tünde – folyamatosan a Nemzeti Színház műsorán kell lennie. A következő évadban Madách Imre drámai költeményét újítjuk fel, hogy újra együtt legyen repertoáron a nagy triász.

– És annak milyen jelentőséget tulajdonít, hogy Tompa Gábor több évtizedes nemzetközi tapasztalattal a háta mögött a Nemzeti Színházban rendezi A király halódik című abszurd drámát?

– Tompa Gáborral szintén szövetségre léptünk, hiszen ő is rendezői osztályt visz az SZFE-n, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Nemzeti Színház között pedig egyre gyakoribbak a vendégjátékok.

Sokszínű repertoárunkban nincs abszurd dráma, szóval ez is egy nyomós érv volt, hogy meghívjuk őt rendezni, aki ennek a műfajnak mestere. Tapasztalt, nemzetközileg elismert színházi szakember, akivel a világ dolgai kapcsán sok mindenben egyetértünk, közös ügyeket szolgálunk.

Tőle is új impulzusokat kaphatnak a művészek. A mondás szerint a színész olyan, mint egy hangszer: játszani kell rajta. Nyilván én másként szólaltatom meg, mint Popovski, Tompa Gábor vagy Viktor Rizsakov, akik amellett, hogy kiváló rendezők, jeles pedagógusok is.

– Rekordszámú, 151 ezer nézője volt a Nemzeti Színháznak tavaly. Milyen közönségelérésre számítanak, illetve milyen egyéb célokat fogalmaztak meg a 2025/26-os évadra?

– Valószínűleg 151 ezer embert nehéz lesz behozni ebben az évadban, mert a tavalyi évet erősen „megdobta” a MVM Dome-ban előadott Egri csillagok, amit mintegy 20 ezren láttak. De úgy gondolom, hogy a 2025/26-os évadban is ott leszünk ennek a magas nézőszámnak a közelében. Nagyon pozitívak az előérzeteim, mert bérletből többet vásároltak idén a nézők, komoly közönségbázisunk van. Megrendezzük a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót, a MITEM-et, amelynek részeként több mint egy évtizede a világszínház legjelentősebb alkotói voltak láthatók.

A Nemzeti Színház egyszerre épít saját repertoárt, befogad előadásokat – tavaly több mint százat – és fesztiválokat, mint például a magyarországi nemzetiségek seregszemléjét vagy a Pajta Fesztivált, saját nemzetközi találkozót szervez, tájol és részt vesz a színházi felsőoktatásban is; jelenleg négy osztálynak vannak órái a színházban. Ezekre a pillérekre épül az a nemzeti színházi modell, amit 2013 óta építünk és működtetünk. Ez különböztet meg minket más színházaktól. 

– A debreceni Csokonai Nemzeti Színház, amelyet 2006 és 2013 között vezetett, kultúrstratégiai intézmény lett. Ön szerint milyen új lehetőségeket, erőforrásokat és szakmai kapcsolatokat hozhat ez a státusz a teátrum életébe?

– Rendkívül örülök annak, hogy ennek révén pluszforrásokhoz jut a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, ami egészen kiváló infrastrukturális lehetőségekkel bír. A város pazarul teljesített, egy új színházat épített, a régit felújította.

A teátrumot a régióban betöltött helye predesztinálja arra, hogy továbbgondoljuk szerepét, és ne egyszerűen egy előadásokat játszó teátrum legyen, hanem a Nemzeti Színházhoz hasonló intézmény, ahol az opera is hangsúlyosan jelen van.

Kiépülhet egy jelentős kulturális, színházi központ, az ott dolgozó emberekben látom a potenciált, hogy meg tudják ezt valósítani. A Csokonai Színháznak minden irányba lehet nyitnia, fejlődnie, és erre most lehetősége is lesz, mert komoly anyagi támogatáshoz jut.