Varga Miklós a műsorban elmondta, hogy az új lemezen lévő dalokkal egyebek mellett azt akarta jelezni, hogy az elmúlt 100 év a magyar nép élni akarásáról is szólt.

Filmzene à la Hot Jazz Band
Így még biztosan nem hallhattuk kedvenc filmslágereinket.
Varga Miklós a műsorban elmondta, hogy az új lemezen lévő dalokkal egyebek mellett azt akarta jelezni, hogy az elmúlt 100 év a magyar nép élni akarásáról is szólt.
„Az elmúlt 100 évben jónéhány ilyen szituációba kerültünk, amikor újra és újra bizonyítanunk kellett, hogy életképesek vagyunk, olykor nagyon erős európai ellenszélben is” – fogalmazott.
Szerinte „egységes” rocklemez készült, amelyre olyan dalok is felkerültek, amelyek még az 1980-as években születtek, de eddig nem jelentek meg sehol.
Így még biztosan nem hallhattuk kedvenc filmslágereinket.
A XXIII. Költészet tavasza elnevezésű eseményen 15 ország elismert költői vettek részt.
A Svenk a Moz.Go sajtótájékoztatóján forgatott, kiderültek a Magyar Mozgókép Díj kategóriáinak jelöltjei.
Joachim Lang, a Goebbels - A manipuláció művészete című film rendezője a családi érintettségéről is mesélt a holokauszttal kapcsolatban.
Több embert dolgoztatott és tartott fogva egy testvérpár nógrádban
Sallai Roland nélkül talán már nem buknak el a történelmi siker küszöbén
Fekete Dávid friss videóban mutatta meg súlyos betegen született kisfiát
Szimatot fogott az újságíró: rejtélyes körülmények között szívódott fel Gyurcsány Ferenc
Patikában is írhatnak fel ezentúl vényköteles gyógyszert
Döntöttek Urusla von der Leyenék: bíróság elé viszik Magyarországot – most éppen ezért
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
29 évesen ért a csúcsra Marco Rossi felfedezettje, öt nap alatt tönkreteheti a Fradi idényét
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Király Gábor száműzött lett, a Haladás szurkolói kitagadták egykori legendájukat
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Így még biztosan nem hallhattuk kedvenc filmslágereinket.
A XXIII. Költészet tavasza elnevezésű eseményen 15 ország elismert költői vettek részt.
A Svenk a Moz.Go sajtótájékoztatóján forgatott, kiderültek a Magyar Mozgókép Díj kategóriáinak jelöltjei.
Joachim Lang, a Goebbels - A manipuláció művészete című film rendezője a családi érintettségéről is mesélt a holokauszttal kapcsolatban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.