A dupla trilógiának tervezett film első részében – mintegy mozgó képeslapként – gyönyörködhetünk az olyan, ma már nem létező épületekben, mint
az egykori Nemzeti Színház a Blaha Lujza téren, a Hungária Nagyszálló a pesti alsó rakparton, a régi Erzsébet híd, a Döbrentei téri Szent Demeter Templom vagy a Széchenyi téri Lloyd-palota. Ezek az épületek mind olyan helyeken álltak, amelyeket sokak ismernek, de közülük a legtöbben még nem is éltek, mikor elpusztultak.
Az Animatiqua YouTube-csatornáján, Facebook- és Linkedin-oldalán is megtekinthető, állóképekből komponált kisfilmen olyan elemek mozdulnak meg, mint a Dunán lévő hajók, a szökőkút vize vagy a háttérben vonuló felhők, ezáltal azt az érzetet keltve, mintha egyfajta lassított videófelvételt látnánk. Kondacs András, az animációs film rendezője, egyben az Animatiqua stúdió alapítója szerint ezek a trükkök leginkább a hollywoodi filmekben köszönnek vissza, Magyarországon ritkán alkalmazzák őket.
A rendező tervei szerint a sorozat következő része a detektívfilmek hangulatát idézi majd, amelyben nemcsak a ma nem létező épületek „kerülnek meg”, hanem azt is kinyomozzák, melyik hogyan tűnt el.
[embed]https://www.youtube.com/watch?v=b19_GMIAQwc[/embed]